Veletek történt – velünk történt

Morzsa

2022. február 24-én kitört a háború Ukrajnában, és hamar menekülők ezrei érkeztek meg a magyarországi határokhoz, ezzel párhuzamosan pedig azonnal rengeteg cserkész fordult az országos központhoz azzal a sürgető kérdéssel, hogy "mit tehetünk, hogyan segíthetünk"? Az első hónapok ezekkel az azonnali teendőkkel zajlottak, a segítségnyújtás szervezésével, a gyors problémamegoldásokkal, az állandóan változó körülményekhez való alkalmazkodással, az új és ismeretlen helyzetek kezelésével, az útközben való tanulással.

Az első hónapok után kissé megnyugvás jött. Nem azért, mert csillapodott volna a helyzet, hanem mert egyrészt beletanultunk az új tevékenységekbe, a menekülők segítésébe, másrészt mert a professzionális humanitárius és állami szervek nagyrészt átvették a szolgálatot, harmadrészt mert az önkéntesek kimerültek, és ki kellett mondanunk, hogy újra kell szerveznünk az együttműködést -- a vészhelyzeti választ felváltotta a tervezett.

Közben pedig újra meg újra felmerült a gondolat, hogy ez már velünk megtörtént egyszer, csak a másik oldalon. Nem velünk személyesen, de a Magyar Cserkészszövetséggel igen. Több mint 70 évvel ezelőtt, 1945-től kezdődően menekült-áradat hagyta el Magyarországot, majd 1956-ban egy újabb. A menekülők között pedig ott voltak a cserkészeink, cserkészvezetőink, akik ugyanúgy a kivégzés, a letartóztatás vagy a diktatúra rémei elől hagyták el az országot, mint a többi honfitársuk -- külföldön pedig Ausztriától Ausztráliáig széledtek szét és kezdtek új életet, abban reménykedve, hogy egyszer hazajöhetnek. Európaszerte és a tengerentúlon pedig ugyanúgy segítő önkéntesek, civil szervezetek és az állami szervezeti együttműködés hálója fogadta őket, mint amire most mi törekedtünk -- ugyanúgy az azonnali gyors megoldásokkal indult, ideiglenes (de már szervezett) megoldásokkal folytatódott, majd hosszú távú döntési lehetőségekig jutottak a menekültek.  És az új élet kezdésének fontos gondolata volt -- ahogy segítőként ez ma is fontos felismerés --, hogy a segítségnyújtás lehetőségei korlátozottak: a menekülők minden segítség dacára nagyon nehéz helyzetben voltak, és gyakorlatilag a semmiből kellett felépíteniük az életüket újra. Ez azonban nekik olyannyira sikerült, hogy a Külföldi Magyar Cserkészszövetségben világszerte folytatódhatott a magyar cserkészmunka a magyarországi betiltás évei alatt, a rendszerváltás után pedig ők tudtak segíteni az itthoni újraindulásban. 

Így a mostani, ukrajnai menekült gyerekeket támogató tevékenységünk mellett célunk lett kapcsolatot találni ezekhez a tapasztalatokhoz: kíváncsiak voltunk, milyen volt elhagyni az országot, milyen volt menekült gyermekként felnőni egy idegen nyelvű környezetben, mi adott erőt és kapaszkodót. Ennek eredményeképpen készültek el az itt olvasható interjúk, amelyek olyan cserkészekkel készültek világszerte, akik gyermekként saját maguk élték meg ezeket az élményeket.

Az interjúkon keresztül betekintést nyerhetünk ezekbe a tapasztalatokba, közben pedig rácsodálkozhatunk a történelem láncszemeire is: akiknek egykor menekülés közben mások segítettek, azok 50 évvel később támogatni tudták a cserkészet újjáalakulását itthon; így lehetővé tették számunkra, hogy ma a mi cserkészeink lehessenek ott a határokon, a pályaudvarokon és a menekültszállásokon, és továbbadhassuk ezt a segítséget. Az ő gyermekkori tapasztalataik megismerése pedig újra támogatja a mai segítőket: általuk is közelebb érezhetjük magunkat a mai menekülő gyerekek szemszögéhez, és megerősödhetünk abban, mennyi felelősségünk és lehetőségünk van a segítségre.