Hírek

Morzsa

Adománygyűjtő levélkampányt indítottunk

KÖSZÖNJÜK, HA MEGISMERI ÉS TÁMOGATJA MUNKÁNKAT! A cserkészet önkéntes, vallásos, pártpolitikától független ifjúsági mozgalom, amely nyitott mindenki számára származástól, nemtől, társadalmi és vagyoni helyzettől, valamint vallási meggyőződéstől függetlenül. A cserkészet a világ legnagyobb gyermek- és ifjúsági mozgalma. A világ több mint 200 országában 50 millió cserkész dolgozik egy közös célért: segíteni a gyermekeket és fiatalokat, hogy aktív és elkötelezett felnőttekké váljanak. A MCSSZ tagja a Cserkészmozgalom Világszervezetének (World Organziation of the Scout Movement), amely az ENSZ

Szerezd be a 2023-as cserkésznaptárat!

Évről évre Mikor előveszünk egy naptárat, kicsit kezünkbe vesszük az életünket is, az időnket, eseményeinket, mindazt, ami fontos nekünk, amit bejegyzünk, amire készülünk, amivel számolunk. Előretekintünk egy új évre, ami talán most először válik számunkra kézzelfoghatóvá. Előretekintünk 2023-ra, amikor arra emlékezünk, hogy immár 110 éve áll a Magyar Cserkészszövetség Isten, haza és embertárs szolgálatában. Ez a naptár nem csupán a polgári év napjait jelöli. Fontosabb ünnepeink mellett megtalálhatóak úgynevezett kulcsprogramok is. Minden hónapban kiemeltünk egy kulcsprogramot, s az ehhez

Sajtóközlemény – Segítség az egész családnak: ukrajnai menekült gyerekeket fogad a Cserkész Kuckó

A Magyar Cserkészszövetség az Egyszülős Központtal együttműködésben elindította a Cserkész Kuckót, ahol ukrajnai menekült gyerekeket várnak napközi foglalkozásra. Az UNICEF és a Cserkészmozgalom Világszervezete (WOSM) együttműködésében megvalósuló CserKészen a segítségre – UAct Hungary projekt célja, hogy cserkészek és nem cserkészek egyaránt, minél szélesebb körben, minél hatékonyabban tudj anak hosszú távú segítséget nyújtani a menekültként hazánkba érkező gyermekeknek és fiataloknak, valamint a szülőknek. Az idén 110 éves Magyar Cserkészszövetség (MCSSZ) számára – az ország legnagyobb

Csapatvezetői pályázat - Roverway 2024

Kedves Cserkésztestvérek! A Magyar Cserkészszövetség pályázatot hirdet a 2024-es norvégiai roverwayen résztvevő magyar csapat csapatvezetői feladatkörére. A magyar csapat törzsének feladatai közé tartozik elsősorban a résztvevők kiválogatása, a felkészülés szakmai biztosítása, a szervezőkkel való kapcsolattartás. Emellett a projekt teljes pénzügyi felelőssége is a csapatvezetőé. A tábor helye és ideje: Norvégia 2024 július 22- augusztus 1. A pályázatnak tartalmaznia kell a magyar csapat munkatervét, amelyben megtalálhatóak: a felelősök, az időpontjavaslatok, az általános és kézzelfogható célok

Cserkészen a segítségre: Bemutatkozik a UAct Hungary!

Tegyél másokat boldoggá, és te magad is boldog leszel, és ha ezt teszed, általad teljesedik be Isten akarata. Ezért fogadjuk meg, hogy minden erőnkkel a világ minden nemzetiségű cserkészének barátságán fogunk dolgozni, és elősegítjük a békét és boldogságot a világon és a jó akaratot az emberek között.” – ezt vallotta a cserkészet alapítója, Robert Baden-Powell, s ezt a gondolatot választotta vezérfonalául a Berecz Lilla vezette UAct Hungary projekt is. A most bemutatkozó projekt team ismertette a Cserkész Magazinok számára, mik a célkitűzéseik az elkövetkezendő egy évre .

Visszatekintés a segítségnyújtás első hónapjaira

sajtószemle „A menekültsegítés egyik szakaszából a következőbe lépve azonban hiba volna elmulasztanunk, hogy visszatekintsünk, értékeljünk, és – ami talán a legfontosabb – sokaknak köszönetet mondjunk.” E célból olvasásra ajánljuk az idézet forrását, a Cserkész Magazinok legfrissebb írását . Hamarosan bemutatjuk az MCSSZ UAct projekt dolgozóit, amivel egy új fejezet kezdődik. Ezzel az írással kívánjuk kifejezni a hálánkat és köszönetünket sokak – nem csupán a cikkben szereplők – odaadó és áldozatos munkájáért, amit ebben az időszakban végeztek. Egyben gondolunk mindazokra a civilekre és

Együtt a holnap egyházáért

Nemrégiben a Magyar Cserkészszövetség országos elnöksége levélben köszöntötte a Magyar Katolikus Egyház születése 70. évfordulóját ünneplő fejét, Dr. Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érseket. „Köszönjük áldozatos munkáját, melyet a Magyar Egyházért, és annak jövőjéért, így többek között a fiatalokért is, s ez által több tízezer magyar cserkészért végzett.” – fogalmazott Kovács Adorján országos elnök. Szívélyes válaszlevelét nagy örömmel kaptuk kézhez.

Az égi táborba költözött Alberik atya

Tölgyesi Csaba Alberik ciszterci szerzetestől búcsúzunk. Alberik atya cserkész segédtiszt volt, a 2011-es dzsemborin részt vevő magyar csapat papja. „Építő volt számomra, hogy a teológia mellett ilyen formában foglalkozhattam a fiatalokkal. Az a tizenhárom év a legragyogóbb lelkipásztori tapasztalatokkal gazdagított. (…) Eddigi életem legragyogóbb élményei a cserkészethez fűződnek, hiszen ez egy nagy kaland.” Hálatelt szívvel gondolunk rá! Isten tegye teljessé a jót, amit megkezdett benned! Requiescat in pace! A 433. sz. Szent Bernát Cserkészcsapat megemlékezése : Mély megrendüléssel értesült

Zölden a zöldben: táborozzunk fenntarthatóan!

A cserkésztörvény szerint a cserkész szereti a természetet, jó az állatokhoz, és kíméli a növényeket. Táborainkban kiváltképp is igyekszünk oda figyelni a teremtett világ megóvására. Ehhez adhat néhány szempontot a Magyar Cserkészszövetség Zöld munkacsoportjának gyűjtése, mely a megújult peldaul.hu online cserkész módszertani gyűjtemény részeként elérhető. https://www.peldaul.hu/irodalom/90/fenntarthatosagi-checklist-avagy-mit…

Fejlesztések a mozgalom szolgálatában

Az elmúlt időszakban a Bethlen Gábor Alap támogatásának, sok önkéntes és az országos irodában dolgozó közös munkájának eredményeképp számos fejlesztés valósult meg. Megújult a a magyar cserkészek módszertani tudástára, a PÉLDÁUL.HU , ahol immár elérhető a Mustármag lelki nevelési munkacsoport gyűjteménye. Itt sok tucat módszer közül válogathatnak az ide látogatók, ami segíti ifjúságnevelő munkánkat. https://www.peldaul.hu/kozpontigyujtemenyek/1 ahol szemezhetünk a Zöld munkacsoport tartalmaiból is. Közös célunk, hogy évről évre egyre többet tegyünk meg teremtett világunk megóvásáért, a