
Megtörtént a vádemelés a Magyar Cserkészszövetséget ért nagy összegű (254 millió forint valódi kárt előidéző) sikkasztás ügyében. A Szövetség által 2021. október 11-én tett feljelentés nyomán indult eljárásban megfogalmazott vád értelmében az egyedüli gyanúsított az MCSSZ korábbi pénzügyi vezetője, aki a nyomozati szakaszban beismerő vallomást tett. Az ügy előkészítő ülése 2025. március 18-án lesz, ahol a Szövetség polgári jogi igényként benyújtja az okozott hiány fizetésére irányuló követelését is.
A Magyar Cserkészszövetség az eljárás elindulása óta eltelt időben megfelelt több hatósági vizsgálaton (többek között a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, valamint az Állami Számvevőszék vizsgálatain), illetve teljeskörű könyvvizsgálatokon és az egész szervezetre vonatkozó átvilágításon is átesett. Emellett megújította szabályozási- és ügyviteli folyamatait, és rendezte anyagi helyzetét. Tette mindezeket azért, hogy a hasonló bűnelkövetések lehetőségét kizárja, és rendezett háttérrel végezhesse a küldetésében vállalt ifjúságnevelő munkát.