MESEÍRÓ PÁLYÁZAT

A 32.sz. Dévai Bíró Mátyás cserkészcsapat meseíró pályázatra hív titeket. Olvassátok el, miért:

„Kedves Cserkésztestvéreink!

Egy mese-, és novellaíró pályázatra szeretnénk hívni titeket. Olyan meséket vagy novellákat várunk, amelyek a hétköznapi tárgyakat, helyzeteket szokatlan nézőpontból tudnak ábrázolni, fantáziadús vagy meglepő történetté tudnak alakítani.

Ez a pályázat azért született mert, a 32.sz. Dévai Bíró Mátyás cserkészcsapat egyik legszínesebb tagja és őrsvezetője Kéry Lídia 2020 tavaszán eltávozott közülünk.

Hozzá méltó módon szeretnék az emlékét fenntartani. A pályázat mottója Weöres Sándortól származik: »Alattad a föld, feletted az ég, benned a létra«. Ezt azért választottuk, mert Lidi egy végtelen kreatív személyiség és fantáziája – mint létra – segítségével tette a környezete számára érdekessé a világot. Ezen kívül, ez a pályázat számunkra is egy kapcsolódás lehetősége az emlékéhez, ahogy látjuk, hogy ti milyen műveket alkottok.

A pályázat gyakorlati tudnivalóit megtaláljátok a Facebook oldalunkon.

Szeretettel várjuk a munkáitokat, és ezzel együtt hisszük, hogy Lidivel együtt tudjuk ezeket elolvasni, és feldolgozni, mert bennetek is legalább annyi kreativitás, mesélni és élni akarás van, mint ami Lidiben is volt. Ő itt közöttünk a Földön már nem tud, ti tudtok, így kérünk és bátorítunk benneteket, hogy használjátok ki!

Ha kérdésetek van a pályázattal kapcsolatban, megtaláltok minket facebookon, illetve a bennedaletrapalyazat@gmail.com e-mail címen.

Jó munkát!

Cseresznye őrs és Kéry Bálint Bence"

A részletes pályázati kiírást ezen a linken olvashatjátok.

Ez pedig a csatolandó nyilatkozat.

Kapcsolódó cikkeink