Országos Elnökség tájékoztatása a koronavírus témájában XXII.

Kedves Cserkésztestvérek! 

Ahogy a múlt heti levelünkben már jeleztük, mindannyiótokat bátorítunk arra, hogy a járványügyi előírások és Szövetségünk saját szabályzatainak betartásával munkálkodjatok a nyári táborok előkészítésén. 

A táborozási szezon közeledtével vélhetőleg további részletszabályok fognak napvilágot látni. Ezek közül most az Országos Tisztifőorvos azon állásfoglalását emelnénk ki (a teljes dokumentum itt elérhető), melyben jelzi, hogy 18 évesnél idősebb személyek csak érvényes védettségi igazolvány birtokában léphetnek a táborok területére. Értelemszerűen ez a szabályozás vonatkozik minden cserkésztáborra – csapattáborok, vezetőképző táborok, szakági táborok –, valamint ezek elő- és utótáboraira is. (A fenti állásfoglalás értelmezhetősége végett megjegyezzük, hogy a hatályos rendelkezések egyértelműen szálláshelynek minősítik a nomád táborokat is.)

A koronavírus-járványhoz kapcsolódó döntésekről az Országos Elnökség továbbra is e-mailben, az Országos Hírlevélen keresztül, illetve az MCSSZ Országos Elnökség Facebook oldalán keresztül tájékoztat Benneteket. Kövessétek ezen fórumokat is figyelemmel!

 

Jó munkát!

Az országos elnökség nevében:

Hegyi Armand csst. (105.)

országos vezetőtiszt

 

Kapcsolódó cikkeink