Élményteli programok: minimális személyes érintkezéssel, maximális vidámsággal

A Magyar Cserkészszövetségen belül több mint 1500 hátrányos helyzetű gyermeknek tudtunk ünnepi hangulatot teremteni a Találkozz cserkészekkel karácsonykor! illetve  Találkozz cserkészekkel húsvétkor! elnevezésű, nagyszabású programok keretében. Továbbá az elkövetkező időszakban nyer majd egyre nagyobb teret az általános iskolásokat és gimnazistákat megszólító két program: a GeoCsero és a Pálya-Orienteering.

A pandémia különleges megoldások kitalálására ösztönzött bennünket, ennek eredményeként született meg a Találkozz cserkészekkel karácsonykor! illetve  Találkozz cserkészekkel húsvétkor! nevet viselő rendezvényünk. Mivel hosszú ideje már nem tarthattunk programot személyesen a tanodákban és lakásotthonokban, emiatt a cserkész, kézműves programjaink kellékeit (valamint kisebb ajándékokat) becsomagoltuk, és letettük az intézmények küszöbére. Így a gyerekek szappant öntöttek és hógömböt készítettek, paradicsomot és bazsalikomot ültettek, valamint egy rejtvényt fejtettek meg.

Visszajelzés az egyik nevelőtől: “A rejtvény nagyon-nagyon ötletes volt, sokat kellett gondolkodni, összekovácsolta a csapatot. A gyerekeknek a fénypont a szappankészítés volt, nagyon élvezték. A bazsalikomot gondosan elültettük, és gondozzuk minden nap. Remek kezdeményezés, és nagyon élvezhető program volt, nagyon szépen köszönjük még egyszer! “

A dobozok mindkét oldalán - azoknál, akikhez megérkeztek, és azoknál is, akik készítették - izgatottság, öröm és meghittség volt jelen.

Ennek a különleges időszaknak a lehetőségeihez igazítottunk még két programot.

A GeoCsero egy geocaching-szerű kincskereső játék, amelyen csapatokban, vagy egyénileg lehet indulni. A játékot a 3-8. osztályos gyerekeknek fejlesztettük ki. Az indító állomáson a gyerekek kapnak egy rövid felkészítést, így megismerkednek alapszinten a tájoló, az önmértékek és a cserkész útjelek használatával, amelyeket a feladatok során gyakorlatban is alkalmazniuk kell. A hat állomásból álló akadálypályán trükkös feladatok megoldásával juthatnak előre. Az ennek során összegyűjtött számsor nyitja majd a KINCSES ládát, amelyben apró ajándékokat találnak a gyerekek. A játék célja, hogy a résztvevők tartalmasan és vidáman a természetben töltsenek együtt időt, hogy a tájékozódási és együttmáködési képességüket játékosan tudjuk fejleszteni, hogy a cserkészet iránti érdeklődésüket felkeltsük

A Pálya-Orienteering-et 9-12-es tanulóknak fejlesztettük ki, amelynek alapja az MBTI személyiségtipológia. A résztvevők úgy tipizálják magukat egyszerű feleletválasztós kérdések segítségével, hogy közben állomásokat kell megtalálniuk lakókörnyezetükben. Az állomások közben jövőképükkel és pályaválasztással kapcsolatos nyílt végű kérdésekre kell saját maguknak (és társaiknak) választ adniuk, és válaszaikat kreatív módon (a környezet nyújtotta témalehetőségeket is figyelembe véve) egy-egy fényképen illetve videón kell megjeleníteniük. A játékban a résztvevők egyénileg teljesítenek egy-egy útvonalat, de az állomások közti átmenetekben kisebb csoportokban haladnak, csoportosan teljesítik a feladatot. Minden állomáson újabb csoportok alakulnak ki a következő átmenetre. A program elején egy rövid ismertetést és útmutatást kapnak annak céljáról, a végén kiscsoportos vezetett beszélgetések során dolgozzuk fel a tapasztalatokat.

A két programot már többször vetettük be sikeresen, legutóbb Debrecenben volt Pálya-Orienteering. Májusban turnéra indulunk, várhatóan 8 helyszínen mindkét, vagy egyik-egyik játékot visszük el a tanulókhoz.

A programot az Imre herceg terv - közelebb egymáshoz projekt támogatja.

 

Kapcsolódó cikkeink