Az MCSSZ munkatársaiként dolgozó csapatmentorok kidolgozták az Önkéntesmentor-képzést, mely a tervek szerint három hétvégéből épül fel. Céljuk ezzel az, hogy az általuk felhalmozott tudást és ismereteket átadják olyan cserkészeknek, akik nyitottak a cserkészcsapatok fejlesztésére és támogatására. Ennek a folyamatnak a második képzési alkalma zajlott le 2020. november 14-én, 34 fő részvételével az online térben.
„Egy teljes hétvége, melyet az egyéni facilitálás és az asszertív kommunikáció témájára szánunk” - lehetett volna mottója a hétvégének, de a koronavírus-járvány és a korlátozások közbeszóltak. A személyes találkozás megvalósulását az is kivitelezhetetlenné tette, hogy a jelöltek a Kárpát-medence több országából érkeztek volna. A csapatmentorokból álló törzsnek át kellett alakítania a képzést úgy, hogy online körülmények között is megtartható legyen. A képzési alkalom témája megmaradt, de ideje lerövidült egy napra.
A program közös imával kezdődött, majd a Zoom felületén zajló alkalom kereteit és szabályait Péter Dominika – az SZMCS Mozgalmi Vezetője – napostisztként ismertette a résztvevőkkel. Ezt követte egy kreatív módszerrel kivitelezett bejelentkezési kör. A jelölteknek és a kiképzőknek a következő kérdésre kellett válaszolniuk, majd néhány mondatban megindokolni azt: „Ha az Önkéntesmentor-képzés egy autó lenne, akkor én melyik alkatrésze lennék?” A válaszokból született egy szófelhő. Délelőtt az asszertív kommunikáció került terítékre. A törzs élt azzal a visszautasíthatatlan lehetőséggel, hogy ezt a képzési részt egy szakértő vezesse le. Ez azért alakulhatott így, mert Jakab Rita mentorjelölt jelezte, hogy ez a témakör az ő szakterülete. Így a csapatmentorokból álló törzs és a jelöltek Rita vezetésével merültek el a témában. Előadásos bevezető után, online gyakorlattal ért véget a képzési blokk.
A hosszabb ebédszünet után a coachinggal és annak technikájával ismerkedhettek a jelöltek. Ezt követően a páros segítő beszélgetéseket gyakorolhatták triádokban (hármas csoportokban). Itt mindenki kapott visszajelzést egy-egy megfigyelői szerepben lévő társától a kérdezés technikájára vonatkozóan. A délutánba még belefért egy egyórás online játék is, mely lényegében a Mission Impossible játék egy átirata.
A járművek hangsúlyos szerepet töltöttek be az online képzési napon, mert még a bejelentkezést követően közösen hajtogattak egy-egy hajót. A célja ennek az volt, hogy a felmerülő gondolatokat és kérdéseket a jelöltek a hajókra jegyezzék fel. A képzési alkalom zárásaként ezek megosztásával búcsúztak el egymástól.
A képzésből vissza van még a harmadik hétvége, melyre 2021 első felében kerülhet majd sor. Remélhetőleg addigra javul a járványhelyzet és újra megindulhat a cserkészmunka az offline térben. Ha így lesz, akkor az utolsó képzési alkalom – az online teret elhagyva – ismételten személyesen kerül majd megrendezésre. Erre a mentorképzés gyakorlati jellege miatt lenne kiemelten szükség, de a kialakuló Önkéntesmentor-hálózat érdekeit is ez szolgálná leginkább.
Várdai Levente