A mentorprogram célja az adott szövetségen belül a cserkészközösségek központi támogatása és fejlesztése. Az önkéntesmentor-képzéssel azt szeretnénk elérni, hogy szakképzett, tapasztalt cserkészek végezzék a támogatói munkát csapataink körében.
A képzés időtartama
A képzés 3 hétvégéből áll. Az első hétvégére 2020.október 2-4. között kerül sor Pannonhalmán, a másodikra 2020. november 13-15. között, az utolsó alkalomra pedig 2021. január 15-17. között. A második és harmadik hétvége helyszínét a későbbiekben pontosítjuk.
A jelentkezés feltételei
Előnyt jelent:
A képzés díja
Az első és második hétvégét teljes mértékben pályázati forrásból finanszírozzuk, tehát ingyenesek. A szállást, étkezést, segédeszközök beszerzését és a hivatásos szervezetfejlesztők (Tandem) honoráriumát is a pályázatokból fizetjük. Az útiköltséget viszont a résztvevők saját maguk fedezik.
A harmadik hétvége költségei még kérdésesek, így szükség esetén minimális önrész befizetése felmerülhet, de erről természetesen időben értesítünk mindenkit.
A képzés helyszíne
Az első hétvégét Pannonhalmán tartjuk, a második és harmadik alkalom minden bizonnyal szintén a Dunántúlon/Észak-Magyarországon lesz.
Jelentkezés: EZEN a linken tudsz jelentkezni a képzésre.
Ha még nincs fiókod az EVOK-ban, először hozz létre egyet. Belépés után válaszd ki az Önkéntesmentor-képzés lehetőséget a listából, majd kattints az “Iratkoztasson be” gombra.
Fontos időpontok
A képzés második és harmadik hétvégéjét megelőzően is lesz néhány feladat, amelyek a jelentkező mentori énjének fejlesztését szolgálják. Ezek leadási határidejét a későbbiekben pontosítjuk.
Fontosnak tartjuk, hogy a jelentkezők elkötelezettek legyenek a teljes képzés iránt. Ahhoz, hogy számolni tudjatok a rátok váró feladatokkal, mellékelve megtaláljátok az elő- és köztes feladatok listáját. Reméljük, hogy ez segít abban, hogy tervezni tudjatok a képzésre fordított időtökkel.
Milyen tudással gazdagodnak a résztvevők a képzés során?
Milyen kompetenciákat fejleszt a képzés?
A képzéseket hivatásos szervezetfejlesztők (Tandem) és gyakorlott mentorok tartják. Az itt megszerzett tudás nagyban hozzájárul a résztvevők magánéleti és akár szakmai fejlődéséhez is.
Milyen feladatai lehetnek az önkéntes mentornak?
Ha felkeltettük az érdeklődésedet, ITT tudsz jelentkezni a képzésre augusztus 15-ig.
Ha még nincs fiókod az EVOK-ban, először hozz létre egyet. Belépés után válaszd ki az Önkéntesmentor-képzés lehetőséget a listából, majd kattints az “Iratkoztasson be” gombra.