Morzsa

koronavírus

VIII. - Országos Elnökség tájékoztatása a koronavírus témájában

Ahogy vélhetőleg mindannyian értesültetek róla, május 4-től hatályba lépett a Budapest és Pest megyén kívül eső településeken a kijárási korlátozások enyhítése. Ezek a könnyítések jó hírként szolgálnak és reményt adnak, azonban továbbra is óvatosnak kell lennünk!

VII. - Országos Elnökség tájékoztatása a koronavírus témájában

A cserkészmunka legfontosabb közege az őrs - márpedig őrsgyűlést tartani úgy, hogy vezetettjeinkkel csak az online térben találkozhatunk igen nagy kihívás. Habár az interneten számos lehetőséget találhatunk, hogy miként tudunk kapcsolatban maradni, a feladat mégsem olyan egyértelmű.

VI. - Országos Elnökség tájékoztatása a koronavírus témájában

Túl vagyunk az első otthonmaradós hónapon. Köszönjük a múlt heti, táborozás témájában írt levelünkre született reakciókat - örömmel hallottuk a kerületekben szerveződő parancsnoki fórumok és VK-s egyeztetések hírét, valamint köszönjük a kerületek és a csapatok nyitottságát és együttműködését. A karantén-időszak kezdete óta jelentősen nőtt a képernyő előtt töltött idő mennyisége és az internetet is bőszen böngésszük. De nem csak mi teszünk így, hanem vezetettjeink is - egyre nagyobb hangsúlyt kell tehát fordítanunk arra, hogy hogyan használjuk ki a világháló adta lehetőségeket. A munka és az

Adománygyűjtés COVID-19

A járvány helyzet miatt az MCSSZ szeretne segíteni a rászoruló cserkésztestvéreknek. Várjuk adományozók jelentkezését! Az elmúlt időszakban a járvány és készülő gazdasági válság rengeteg pozitívumot és segítő szándékot (is) kiváltott az emberekből, sokféle kezdeményezés indult internet-szerte.

OE: 2020-as táborozás a koronavírus idején

A fennálló járvány-sújtotta helyzetben a nyár közeledtével egyre égetőbb kérdéssé válik számunkra, cserkészvezetők számára az, hogy mi lesz a táborainkkal? Nevelési munkánk központi eleme a nyári tábor, így kiemelt figyelemmel kell lennünk az ebben a témában hozott döntéseinkre, valamint a döntéshozatal során egymásra, cserkésztestvéreinkre.

IV. - Az OE tájékoztatása a koronavírus témájában

Már harmadik hete maradunk otthon. Biztosan ti is érzitek, hogy ez nem is olyan egyszerű, hiszen egyre inkább kitavaszodik és egyre nehezebb nem kimozdulni. Az őrsi túrák és tavaszi portya helyett legjobb esetben is csak a kertünkből vagy az ablakunkból tudjuk élvezni a tavaszt. Komoly kihívás ez minden cserkészvezetőnek: hogyan tudjuk ilyenkor jól segíteni a ránk bízottak növekedését?