Szerezd be a 2023-as cserkésznaptárat!

Évről évre

Mikor előveszünk egy naptárat, kicsit kezünkbe vesszük az életünket is, az időnket, eseményeinket, mindazt, ami fontos nekünk, amit bejegyzünk, amire készülünk, amivel számolunk. Előretekintünk egy új évre, ami talán most először válik számunkra kézzelfoghatóvá. Előretekintünk 2023-ra, amikor arra emlékezünk, hogy immár 110 éve áll a Magyar Cserkészszövetség Isten, haza és embertárs szolgálatában.

Ez a naptár nem csupán a polgári év napjait jelöli. Fontosabb ünnepeink mellett megtalálhatóak úgynevezett kulcsprogramok is. Minden hónapban kiemeltünk egy kulcsprogramot, s az ehhez kapcsolódó kulcsfogalom lett annak a hónapnak a hívószava. Ezek a szavak és programok értékeinket tükrözik: 12 lehetőség, hogy minél valóságosabban és mélyebben éljük meg cserkészetünket.

Reményünk szerint ez a naptár segíteni fogja használóit, hogy ne tévesszék szem elől, mi az igazán fontos. Számunkra bár fontosak a programok, a találkozás, az együtt töltött idő, de még fontosabb, hogy mindez valamilyen céllal történjen. Ezért vezet minket az év során a 12 érték, köztük a természet szeretete is, és ezért szerepelnek a naptárban a holdfázisok is. A természettel való együttélés, a teremtett világ idejére való odafigyelés olyan készség, melyet minden cserkész célul tűz maga elé.

Mutassa ez a naptár mindannyiunk számára azt, ami igazán fontos! 

 

Kedves Cserkésztestvérek!

Immár 110 éve kötnek össze minket közös értékeink és a közös idő.

Szeretnénk kifejezni és megjeleníteni ezeket az értékeket önmagunknak, barátainknak és családtagjainknak, ezért készítettünk egy falinaptárat, amelynek fókuszában a 12 hónaphoz tartozó egy-egy értékünk, és az ahhoz kapcsolódó kulcsprogramok szerepelnek.

Szeretnénk, ha ebben a mai, rohanó világban sem felejtenénk el, hogy mik az igazán fontos dolgok, amelyeket hónapról hónapra figyelmünk középpontjába helyezhetünk.

A két évvel korábbi naptárhoz hasonlóan arra is biztatunk benneteket, hogy ajándékozzátok szeretteiteknek, vagy használjátok a naptárat adománygyűjtésre! Szép jelképes ajándék lehet a csapat támogatóinak.

A naptárat a spárgarendeléshez hasonlóan az országos irodából tudjátok megszerezni.

Méret: B4

A naptár értéke: 1912 Ft

A naptárat az alábbi linken keresztül nézhetitek meg.

rendelési űrlapot itt találod.

A rendelt naptárak értékének megfelelő adományt kérjük erre a számlaszámra utald át:

közleménybe csak ennyit írj: “ADOMÁNY” + telefonszám Pl.: Adomány203445662

A számlaszám: 10918001-00000071-76940033

A rendelés határideje: 2022. december 21. 23:59!

Szeretnénk jövőre is folytatni ezt a hagyományt, ezért már most arra bátorítunk titeket, hogy járjatok nyitott szemmel és ne felejtsétek el megörökíteni azokat a pillanatokat, amelyek kifejezik a cserkészet lelkiségét!

Ha kérdésed van, bátran fordulj hozzánk! (arany.janos@mcssz.hu)

Kapcsolódó cikkeink