Csapatvezetői pályázat - Roverway 2024

Kedves Cserkésztestvérek!

A Magyar Cserkészszövetség pályázatot hirdet a 2024-es norvégiai roverwayen résztvevő magyar csapat csapatvezetői feladatkörére. A magyar csapat törzsének feladatai közé tartozik elsősorban a résztvevők kiválogatása, a felkészülés szakmai biztosítása, a szervezőkkel való kapcsolattartás. Emellett a projekt teljes pénzügyi felelőssége is a csapatvezetőé.

A tábor helye és ideje:

  • Norvégia
  • 2024 július 22- augusztus 1.

 

A pályázatnak tartalmaznia kell a magyar csapat munkatervét, amelyben megtalálhatóak:

  • a felelősök,
  • az időpontjavaslatok,
  • az általános és kézzelfogható célok, melyek a magyar cserkészet kereteihez és hagyományaihoz, értékeihez, valamint a szervezők által felállított célokhoz illeszkednek.

 

A jelentkezés feltételei:

  • aktív cserkészmunka (2020-2025) – tehát jövőképet is szeretnénk látni;
  • legalább az angol nyelv tárgyalási szintű ismerete;
  • cserkésztiszti vagy cserkészsegédtiszti képesítés (megszerzése 2023. február 28-ig);
  • korábbi nemzetközi cserkészrendezvényen vezetőként való részvétel.

 

Az ideális jelentkező a fentieken kívül:

  • szervezőként korábban részt vett nemzetközi cserkészeseményen;
  • van konkrét elképzelése a magyar csapattörzs (CMT) összetételéről;
  • a résztvevő csapat felkészítésével és vezetésével járó feladatokat a csapatában végzett munkája mellett is vállalni tudja.

 

A pályázat részeként, a jelentkező ECSET-kódjának feltüntetése mellett benyújtandó:

  • cserkész önéletrajz – különös tekintettel a korábbi nemzetközi cserkészrendezvényeken vezetőként való részvételre;
  • csapatparancsnoki ajánlás;
  • motivációs levél;
  • vezetői jellemzés (a jelentkezővel napi kapcsolatban együtt dolgozó, aktív cserkészvezetőtől);
  • a jelentkező által két, csapat feletti rendezvényen végzett munkáról szóló jellemzés a rendezvény szervezőjétől.

 

Csapatvezetői jogok és kötelezettségek:

  • Önkéntesi szerződés megkötése a kinevezéssel egyidejűleg;
  • Tetszőleges segítő(i)vel dolgozhat együtt;
  • A projekt keretei között szabadon dolgozik;
  • A projekt pénzügyi keretein belül szabadon rendelkezik (az ide vonatkozó határozatok szerint);
  • A projekt időkeretei között kell a teljes projektet megvalósítani;
  • A projekt lezárásakor van vége megbízatásának;
  • A projekt lezárásakor szakmai és pénzügyi beszámoló készül;
  • Semmiféle elvarratlan szál nem marad utána;
  • Bármilyen kérdésével a megbízóhoz fordul (az országos külügyi vezető útján az Országos Elnökséghez);
  • Regionális (V4-B3) együttműködésben részt vesz, ideértve az előzetes csapatvezetői találkozót is,
  • A vezetőség jogosult az MCSSZ mozgalmi irodájának használatára, továbbá az MCSSZ teljes arculatának használatára.

 

A csapat működésének időtartama: 2023. január 1. – 2024. december 31.

A csapatvezető köteles gondoskodni két helyettesről, akik a csapatvezetés minden futó ügyében tájékozottak kell, hogy legyenek. A pályázat beküldendő a Magyar Cserkészszövetség Országos Külügyi Bizottságának az intercom@mcssz.hu címre 2022. szeptember 30-ig, “Roverway 2024 csapatvezetői pályázat” tárggyal.

A beküldött pályázat és egy személyes beszélgetés után a csapatvezetőt az országos külügyi vezető javaslata alapján az Országos Elnökség nevezi ki. A döntést követően valamennyi pályázat anyaga megismerhető az országos irodában.

Bővebb részletek: https://roverway.kmspeider.no/

Jó munkát!

dr. Hári Márton
országos külügyi vezető

Kapcsolódó cikkeink