A magyar erdőkért és a jövő nemzedékeiért fog össze az Országos Erdészeti Egyesület és a Magyar Cserkészszövetség

Közel hároméves előkészítő munka után 2021. október 5-én írta alá Bedekovics Péter, az MCSSZ elnöke, valamint Kiss László, az OEE elnöke azt az Együttműködési Megállapodást, amely szerint a két szervezet ezentúl kölcsönösen segíti egymás munkáját.  A XXV. Erdők Hete keretében a megállapodást egy különleges helyszínen, a Zebegényi Erdei Sátortáborban kötötték meg.

A magyar erdők védelme, a természeti örökség megismerése és megőrzése mindkét fél számára közös alapot teremt az összehangolt munkához. 

A közel 14 000 tagot számláló MCSSZ kisközösségeken, őrsökön keresztül végez nevelőmunkát, melyben kiemelt figyelmet fordít a természetvédelemre, a fiatalok környezettudatos nevelésére. “Az erdő a cserkészek otthona.” - emelte ki beszédében Bedekovics Péter, az MCSSZ országos elnöke, - ami azt jelenti, hogy a cserkészek nem egyfajta programhelyszínként tekintenek az erdőkre, hanem vigyáznak rájuk, őrzik természetességüket és erre tanítják a jövő generációját, a rájuk bízott cserkészeket. Az erdő gyakran színtere a cserkészmódszer elemeinek, a cselekedve tanulásnak, a hagyományőrzésnek és a kisközösségi lét megélésének is. 

A Kárpát-medence legnagyobb múltú erdészeti ágazati szakmai szervezeteként működő OEE számára fontos, hogy olyan együttműködő partnereket találjon, akik hasonló értékek és célok mentén: a jövő generációiért, a fiatalok környezeti neveléséért, a fenntartható jövőért végzik mindennapi tevékenységüket. Kiss László, az OEE elnöke szerint “Erdész és cserkész között nagy a hasonlóság, mivel a természeti kincsek mellett az emberi és kulturális értékek védelméért is dolgoznak, amelyet összehangoltabbá tesz a létrejött együttműködés.”

Az eseményen Rétvári Bence államtitkár is részt vett, aki beszédében kiemelte, hogy a két szervezet által végzett munka túlmutat a környezetvédelmen, hiszen az emberek a szabadban, az erdőkben jobban megismerhetik saját és a közösség belső értékeit. 

Mindkét szervezet hisz abban, hogy egy hosszútávú, tartalmas együttműködés alapjait fektették le, amely hozzájárul a magyar erdők védelméhez és a jövő nemzedék természetszeretetéhez.

Kapcsolódó cikkeink