A Szövetség számára mindig is fontos volt, hogy tartalmas és hiánypótló kiadványokkal segítse a cserkészcsapatok munkáját. Az utóbbi időben, köszönhetően a támogatásoknak és a lelkes alkotóknak, közreműködőknek, több új kiadvány látott napvilágot.
Öt évvel ezelőtt jelentek meg a korosztályi kézikönyvek, melyek azóta ismertté váltak az egész szövetségben. Egy ideje már hiánycikknek számítottak ezek a kiadványok, de most lehetőség nyílt ezek újranyomtatására. A külalak némileg módosult, praktikusabbá vált, ugynakkor a tartalom csak minimálisan változott. A kiadványsorozat felépítését tekintve négy segédtiszti kézikönyvre épül, amelyek elsősorban az általános nevelési és módszertani irányelveket tükrözik, illetve összefoglalják a vonatkozó fejlődés-lélektani ismereteket is. Az őrsvezetőknek szóló kézikönyvek esetében törekedtünk olyan jó gyakorlatok megjelenítésére is, amelyek ismert vagy kevésbé ismert tapasztalatokat jelentenek országszerte (portyázási célpontok és programok). A gyerekeknek szóló kézikönyvek a próbarendszerre épülnek, a próbapontokra fókuszálnak elsősorban.
A Csapatmentorok 2018 és 2020 között a Kárpát-medence minden csapatát segítették a munkájukkal. Szerteágazó tapasztalataikat egy könyv sorozatban foglalják össze. Ezek közül elsőként a Csapatalapítási és a Felnőttképzési kézikönyv jelent meg.
A Felnőttképzési kézikönyv mint ahogyan a címe is mutatja, a felnőttképzés gyakorlati megvalósításában nyújt segítséget, mert tartalmazza annak menetét, a hétvégék napirendjét és a programhálóban szereplő képzések leírását.
A Csapatalapítási kézikönyv egy útmutató azoknak, akik cserkészcsapatot hoznának létre, de nem tudják, hogyan is kezdjenek ehhez. Gyakorlati és jogi tippeket ad egy új közösség indításához, ugyanakkor már egy meglévő, de friss csapat vezetéséhez is szolgál hasznos tudnivalókkal.
Hamarosan megjelenik a sorozat részeként A cserkészcsapatok életciklusa című kötet, amely bemutatja, milyen méretű, típusú csapatok milyen sajátos kihívásokkal, kérdésekkel találkoznak. Emellett várható még a Csapatmentorok kézikönyve, amely a csapatmentori munka végzése során jelent hathatós segítséget. A sorozat utolsó része pedig a Forrásteremtési kézikönyv, amely a cserkészcsapatok anyagi önállósodását tudja előmozdítani.
A Mustármag lelki neveléssel foglalkozó munkacsoport a tevékenysége kezdete óta törekszik az ötletes, kreatív módszertani eszközök kidolgozására és népszerűsítésére. Ennek újabb remek eredménye a Magvető kártyacsomag, ami egy 99 darabos lelki nevelési módszergyűjtemény cserkészeknek. A gyűjtemény egy része már elérhető az új például.hu oldalon, a Facebook oldalukon pedig hétről-hétre tesznek közzé újabb módszereket. Használjátok és bővítsétek nyugodtan!
Ezekből a kiadványokból minden kerülethez és szövetséghez létszámarányos mennyiséget juttatunk el.
A kiadványokat az Imre herceg terv - közelebb egymáshoz és a Lépj át a határaidon! projektek támogatják.