Beküldve: 2021. 02. 11., cs – 13:22

Kedves Cserkésztestvérek! 

A járványhelyzet fokozatos javulásában reménykedve, de addig is türelmeteket, kitartásotokat és bölcsességeteket kérve fordulunk ismételten hozzátok. 

Bár a vírus terjedésével kapcsolatos számadatok némi bizakodásra adhatnak okot, a veszélyhelyzet idejére bevezetett korlátozások – mint azt biztosan mindannyian tudjátok – továbbra is változtatás nélkül érvényben vannak. Éppen ezért meg szeretnénk erősíteni korábbi kérésünket: mellőzzétek a személyes találkozót igénylő cserkészprogramok szervezését! 

Tudjuk, hogy ez milyen rendkívül nehéz helyzetbe hozza az őrsöket és csapatokat - mégis úgy látjuk, hogy mind a jelenleg érvényben lévő szabályozás, mind a cserkészektől elvárható példamutatás azt követeli meg, hogy türelemmel kivárjuk a veszélyhelyzet végét. Tudjuk, hogy léteznek kiskapuk és azt is tudjuk, hogy sok határhelyzet adódik, mégis arra kérünk Benneteket, hogy legyetek óvatosak, kitartók és szabálykövetők!  

Természetesen a decemberben adott híreknek megfelelően továbbra is lehet 10 fő alatti létszámmal őrsi kirándulást szervezni. A mostani helyzet minden hátránya ellenére ez egy olyan lehetőség, aminek keretében (újra) felfedezhetjük cserkészetünk egyik oszlopát: a természetjárás kalandját. A helyzetet nehezíti az időjárás is, tehát még inkább szükségünk lesz a találékonyságra és az őrsi tagok elszántságára, de remélhetőleg valódi izgalmas cserkész-élményekkel gazdagodhatunk cserébe. Hiszen szép időben bárki tud kirándulni… :) Bátorítunk mindannyiótokat, hogy éljetek ezzel a lehetőséggel és keressétek annak módját, hogy minél több alkalommal járhassátok a természetet cserkészeitekkel! Az őrsi túrák szervezésének szabályait megtaláljátok fentebb hivatkozott, 2020. dec. 9-én közzétett levelünkben.

Most számtalan, az évek során már szokássá vált raji és csapatprogramot, kerületi és országos rendezvényt nem tudunk megszervezni. Ez a veszteség azonban lehetőséget is tartogathat: javasoljuk, hogy a felszabadult időtökben foglalkozzatok csapatotok munkájának, szervezetének, terveinek áttekintésével! Érdemes lehet olyan online vezetőségi beszélgetéseket szervezni, ahol ezek a témák kerülnek elő.

  • Gondoljátok át, hogy csapatotok életében milyen elemek vannak, amiket már rég meg akartatok változtatni, de sose jutott rá energia. Most itt az idő, hogy kidolgozzátok az új ötleteket! 
  • Gondoljátok át, hogy mit kellene csapatotokkal elkezdeni, mit kellene abbahagyni, mit kellene folytatni ahogy van, és mit kellene megerősíteni! 
  • Tekintsétek át, hogy miben akartok előrelépni cserkészeitek szülei / a fenntartótok / az anyagi helyzetetek / a toborzásotok / a nevelési módszereitek / a szertáratok / a belső szervezettségetek terén! 
  • Fontoljátok meg, hogy tudjátok-e jobban támogatni őrsvezetőiteket szolgálatukban! Hogyan tudnátok nekik több segítséget, személyes figyelmet, fejlődési lehetőséget biztosítani? 
  • Tervezzetek együtt: hogyan látjátok, mi van most az őrseitekkel, tagjaitokkal? Mire lehet számítani a tavaszi-nyári újraindulás során? Kik lehetnek “veszélyeztetett” cserkészek, akik esetleg nehezebben találnak majd vissza a csapathoz? Hogyan tudtok felkészülni arra, hogy több támogatást, több eszközt nyújtsatok nekik? Mik lehetnek ezek az eszközök? Kik tudnak ebben segíteni a vezetőségből, a csapatotok felnőttcserkészei közül?

Használjátok ki a mostani időszakot, mert ez ad lehetőséget arra, hogy a járványhelyzet rendeződése után újult erővel, nagyobb lendülettel és még több figyelemmel tudjatok cserkészeitek felé fordulni! 

Mindezek mellett felhívjuk figyelmeteket a lelkiség tematikus évének programjaira, így például az elkövetkezendő időszakban megszervezésre kerülő több cserkész-lelkigyakorlatra! Kapcsolódjatok be, éljetek a felkínált lehetőségekkel! 

Köszönjük a kitartásotokat! Köszönjük a rengeteg online őrsgyűlést, az online VK-hétvégéket, az internetes KKGY-kat, a zoom-os vezetőségi gyűléseket és meet-es KNT-szervezéseket! Őszintén reméljük, hogy a tavasz során újra lehetőségünk lesz mindezt a szokásos mederben folytatni – ehhez azonban most mindannyiunk türelmére és bölcsességére szükség van!   

A koronavírus-járványhoz kapcsolódó döntésekről az Országos Elnökség továbbra is e-mailben, az Országos Hírlevélen keresztül, illetve az MCSSZ Országos Elnökség Facebook oldalán keresztül tájékoztat Benneteket. Kövessétek ezen fórumokat is figyelemmel!

Jó munkát!

Az országos elnökség nevében:

Hegyi Armand csst. (105.)

országos vezetőtiszt

Hungarian
Kategória