Tavaly 2020 januárjában első alkalommal került megszervezésre a Magyar Cserkészszövetségek Fórumának (Továbbiakban: MCSSZF) Vezetőképzési Konferenciája (Továbbiakban: VK konferencia). A konferencia végén elhatároztuk, hogy 2021-ben is megtartjuk a VK konferenciát, ám akkor még nem gondoltuk volna, hogy a koronavírus járvány miatt online térben kerül megrendezésre az esemény.
Járvány ide vagy oda, a MCSSZF VK konferencián 60 vezetőképzéssel foglalkozó résztvevő, 10 országból és 2 kontinensről volt jelen 2021. január 15 és 17. között. A háromnapos online konferencia keretében a szakmai részek megkezdése előtt és után is volt lehetőség kötetlen egyeztetésre, ismerkedésre és beszélgetésre az online kávéház keretében. A VK konferencia célja, hogy megismerhessék a magyar cserkészszövetségek egymás vezetőképzéseit azok működését, szakmai tudást osszunk meg és hogy a cserkészvezetők közötti kapcsolat erősödjön összmagyar szinten.
A VK konferencia első napján, pénteken Lendvay-Lintner Imre a MCSSZF elnöke köszöntötte a résztvevőket, amelyet Bedekovics Péter Összmagyar Cserkésziroda igazgató, református lelkész imája követett. Az első blokk ismerkedéssel telt, majd a nemformális módszerek tárháza - módszertani segítség az élvezetesebb képzésekhez című előadást hallhattuk.
Szombaton a VK konferencia második napján a résztvevők képzésenként, külön őrsökben tárgyalták meg a legfontosabb kérdéseket. A szakmai megbeszéléseken a képzések bemutatása (segédőrsvezetőképzés, őrsvezetőképzés, segédtiszt és cserkésztisztképzés) mellett azok tematikájának áttekintése, az elő és útófeladatok rendszere valamint a képzések szerepének és céljának megvitatása voltak a témák. Az sőv. és az őv. őrsben külön témaként a gyerekvédelem is górcső alá került. Minden képzés esetében a használt módszereket és eszközöket is áttekintették a résztvevők.
A harmadik és egyben zárónap alkalmával a képzési kompetenciák témakörével foglalkoztunk. A VK konferencián a koronavírus járvány alatt alkalmazható már bevált, vagy használható jó gyakorlatok és ötletek átbeszélésére is szenteltünk időt.
Az online VK konferencián résztvevők új ötletekkel, bevált gyakorlatokkal és szakmai tudással gyarapodtak. A háromnapos konferencia jó hangulatban telt és öröm volt, hogy minden magyar cserkészszövetségből voltak résztvevők.
(Nyitókép: illusztráció)