Beküldve: 2020. 12. 10., cs – 09:53

Kedves Cserkésztestvérek!

Tájékoztatunk benneteket, hogy az Operatív Törzzsel folytatott egyeztetések keretében olyan állásfoglalást kaptunk, mely – az alábbi feltételek tiszteletben tartásával – lehetővé teszi őrsi túrák szervezését.

Az Operatív Törzs tájékoztatása szerint az alábbi feltételeknek kell megfelelni ahhoz, hogy a hatályos jogszabályok szerint járjunk el. Túrát, kirándulást lehet szervezni

  • a kijárási tilalom által nem érintett időablakban (tehát reggel 5 és este 20 óra között);
  • egynapos (nincs ottalvás);
  • erdőben (természetben) szervezett;
  • maximum 10 fős létszámmal;
  • a járványügyi előírásokat megtartva (végig maszkviselés, az evés szeparáltan, a másfél-két méteres távolság betartása mellett történjen, étel és ital megosztása tilos);
  • amennyiben a kiránduláson csak az vesz részt, aki egészséges és tünetmentes, továbbá nem számít kontakt személynek;
  • a részvétel a cserkészek szüleinek tájékoztatása után, az ő engedélyükkel történik;
  • a tevékenység kapcsán egyeztetés történt a helyi Rendőrkapitánysággal.

Ez utóbbi egyeztetés mikéntjéről igyekszünk támogatást adni a cserkészcsapatoknak – az ezzel kapcsolatos információkat a kerületi elnökségek segítségével juttatjuk majd el a csapatparancsnokokhoz.

Legyetek felelősségteljesek és óvatosak! Jelen helyzetben továbbra is a ránk bízottak biztonságának szavatolása kell, hogy elsődleges célunk legyen! Járjatok el körültekintően, egyeztessetek vezetőtársaitokkal, adott esetben kérjetek tanácsot, segítséget – járjunk elől jó példával ebben is! Tájékoztassátok a szülőket alaposan és körültekintően! Könnyen lehet, hogy a karácsonyi családi eseményekre készülve lesz, akit nem engednek el szülei egy ilyen túrára, vagy más okból kérik a távolmaradását. Ezt tartsátok tiszteletben és – ahogy eddig is – keressétek meg a módot ezen őrstagokkal való kapcsolattartásra is! Figyeljetek cserkészeitekre és egymásra!

Őszintén reméljük, hogy minden nehézség ellenére közösségeitekkel és családotokkal méltóképpen tudtok előkészülni a karácsonyra. Várakozzunk együtt a helyzet javulására, a találkozásokra, a Megváltó érkezésére!

A koronavírus-járványhoz kapcsolódó döntésekről az Országos Elnökség továbbra is e-mailben, az Országos Hírlevélen keresztül, illetve az MCSSZ Országos Elnökség Facebook oldalán keresztül tájékoztat Benneteket. Kövessétek ezen fórumokat is figyelemmel!

Jó munkát!

Az országos elnökség nevében:

Hegyi Armand csst. (105.)

országos vezetőtiszt

Hungarian
Kategória