Beküldve: 2020. 07. 07., k – 13:14

Mi van rajtad? Menő sneaker, rövidnadrág, póló, napszemüveg, hátizsák? Benne tízórai, edzőcucc, ilyenek… Azt tudod, hogy majd minden, amit viselünk, használunk részben vagy egészben műanyagból készül? Pedig csak a XIX. században fedezték fel ezt a mesterséges anyagot. Az első tejes zacskótól az utolsóig mind itt van velünk a Földön, vagy a szeméttelepeken, vagy a vizekben – szennyezve élővilágunkat, az emberiséget. Tehetsz ellene te is: lépj be a műanyagmentesek klubjába júliusban!

A „Plastic Free July” Ausztráliából indult 2011-ben, azóta az egész világon elterjedt fenntarthatósági megmozdulás. Tavaly több mint 120 millió ember vett benne részt, megközelítőleg 170 országból. Magyarországon tavalyelőtt a Felelős Gasztrohős Alapítvány a Humusz Szövetséggel és a Refillel karöltve kezdte el népszerűsíteni a kezdeményezést, így hazánk is tagja a résztvevő országoknak.

Kis lépésnek tűnik ez az egyén szempontjából azzal szemben, hogy a műanyagok a csapágygolyótól kezdve a horgászzsinóron át, a zuhanyfüggönyig, az ablakkeret, a padló burkolata, a linóleum, de még a cipők és táskák készítésére felhasznált műbőr vagy az elektronikai készülékek alkotórészei, a játékok is mind-mind mesterséges anyagból készülnek. Ezeken mi, a fogyasztók egyelőre nem tudunk változtatni, de ha sokan döntünk úgy, hogy bizonyos dolgokat lecserélünk fenntarthatókkal, kifejezzük azt, hogy nem támogatjuk a műanyagok térnyerését a mindennapi életünkben, idővel a gyártók és az ipar is reagálni fog rá. Csak ne legyen késő!

Mit tehetsz meg te?

  • Vigyél magaddal vászon szatyrot!
  • Amiből csak lehet, vásárolj kimérve, saját tárolóba/zacskóba szedve!
  • Kerüld az “agyoncsomagolt” termékeket! (pl. a falatonként csomagolt édességeket, vagy az előre összeválogatott leveszöldséget)
  • Amiből csak lehet, válassz üveg vagy papírcsomagolást!
  • Ha könnyen fogyó, vagy tartós termékről van szó, vegyél nagyobb kiszerelést, még olcsóbban is jössz ki!
  • Otthon is figyelj a csomagolásra: mosható edényt használj fólia helyett!
  • Mondj nemet a szívószálra!
  • Vigyél magaddal a kulacsot!
  • Ha kávét, ételt elvitelre kérnél, legyen saját újratölthető poharad, tárolód!
  • Kerüld az egyszer használatos műanyag evőeszközöket, tányérokat, poharakat!
  • Kerüld az olyan kozmetikumokat, amelyek mikroműanyag-gyöngyöket tartalmaznak! (főleg bőrradírokban fordulnak elő)

Ha pedig letelt a július, törekedj minél többet megtartani új szokásaidból, hogy legyen azokból minél több műanyagmentes!

N.E.

 

Hungarian
Kategória