Csapatalapítás

Ahhoz, hogy egy csapatot hivatalosan is elismerjen és bejegyezzen a Magyar Cserkészszövetség meg kell felelni néhány mozgalmi és több adminisztratív, vagy jogi elvárásnak. Az előbbihez tartozik, hogy az alakuló közösségnek rendelkeznie kell minimum 2 felnőtt taggal és 2 működő őrssel, de persze a létszám lehet ennél nagyobb is. A két működő őrs megfogalmazás feltételezi, hogy azoknak van két képzett őrsvezetője, emellett pedig a kerületek többségénél elvárás, hogy a felnőtt tagok egyike segédtiszt legyen, vagy legalább már elkezdje a segédtiszti képzést.

Ha egy alakuló közösség idáig eljutott, akkor kérheti a szövetségtől a csapat bejegyzését, ehhez egy több lépésből álló adminisztratív folyamaton kell végig mennie.

  1. A csapatba belépni kívánó kiskorúak valamelyik szülőjének ki kell tölteni a jelentkezési lapot és nyilatkozatot, a felnőtteknek pedig a belépési kérvényt felnőtt korú személyeknek nevű nyomtatványt, illetve 2 ajánlást kell beszerezniük, ami támogatja a felvételi kérelmüket.

  1. Össze kell hívni egy felnőtt tagi gyűlést, ahol a megjelent felnőtt tagok megválasztják a csapat parancsnokát. Erről a jegyzőkönyvet, jegyzőkönyvi kivonatot és a parancsnoki megbízatás elfogadó nyilatkozatot kell készíteni.

  1. Össze kell állítani egy csapatnévsort a belépni kívánt személyek felsorolásával.

  2. Ha az alakuló csapatnak van fenntartója, akkor azzal érdemes vele együttműködési megállapodást kötni, melyhez itt található minta.

 

Mindezeket az iratokat el kell küldeni az adott kerülethez, aki továbbítja a szövetség megfelelő testületéhez, az Országos Tanácshoz (OT), aki dönt a csapat bejegyzéséről, nevéről csapatszámáról.

Az alakuló csapatnak lehetősége van arra, hogy megmondja milyen csapatnevet szeretne, a csapatszámra vonatkozóan azonban az OT dönt. Ha a településen korábban működött cserkészcsapat, akkor annak nevének és számának felvételét általában gond nélkül engedélyezik.

 

A csapatalapításhoz szükséges egyes információk megtalálhatók a Magyar Cserkészszövetség Alapszabályában (ASZ) és Szervezeti és Működési Szabályzatában (SZMSZ)

Csapatparancsnok:

A csapat élén álló, annak életét, munkáját meghatározó, irányító felnőtt vezető, aki tevékenységét önként, elkötelezettségből és ellenszolgáltatás nélkül végzi. A felnőtt tagok önmaguk közül egy előírt cserkészképesítéssel rendelkező tagot választanak meg parancsnoknak. Élete példa minden cserkész számára és személyisége nagyban meghatározza a cserkészcsapatot is. Ő felel többek között a csapatban folyó nevelési munkáért, a csapat pénzügyeiért, illetve képviseli a csapatot a szövetségen belül és a külvilág felé is. Jogait és kötelességeit az Alapszabály tartalmazza.

​​​​​​​Cserkészcsapat

A szövetség legkisebb szervezeti egysége, ami legalább két működő őrsből és 2 felnőtt tagból áll. Vagyona a nevelési munkát szolgálja, s mivel a szövetség része, így vagyona egyben a szövetség vagyona is. Működő és felnőtt tagjai után a szövetségnek meghatározott tagdíjat köteles fizetni, azt azonban a csapatvezetőség döntheti el mekkora tagdíjat szed a csapattagoktól. Pénzügyeit átláthatóan kell kezelni, hogy egyértelmű legyen melyik költségeket állta a fenntartó, melyiket a csapat, vagy esetleg más közreműködők.

Fenntartó testület

A csapat alapításával párhuzamosan érdemes azon elgondolkodni, hogyan biztosíthatók annak tárgyi, anyagi szükségletei. Mivel a cserkészcsapat nem jogi személyiség, ezért nincs lehetősége például pályázni. Ehhez szüksége van egy háttér szerveztre az ún. fenntartó testületre.

A fenntartó testület: A cserkészcsapat működéséért felelősséget vállaló jogi személyiséggel rendelkező intézmény vagy szervezet (kivéve politikai szervezet, vagy párt), amely biztosítja a cserkészcsapat működéséhez szükséges anyagi és egyéb feltételeket. Legalább három tagból álló testület.

Ha az alakuló csapat közvetlen környezetében nincs olyan szervezet, intézmény, amellyel fenntartói viszonyt lehetne kialakítani, akkor érdemes az alakításban résztvevő felnőtteknek létrehozni egy egyesületet, vagy alapítványt ilyen céllal. Ha az adott intézmény, vagy például egyházközség több szervezetet is támogat, akkor az is előfordulhat, hogy csak egyikük számára tud pályázni, így érdemes ebben az esetben is megfontolni valamilyen civil szervezet létrehozását. Az alapítványt általában valamilyen tartós céllal hoznak létre, míg egyesületet a tagok saját érdekükben létesítenek. Arra vonatkozóan, hogy alapítványt, vagy egyesületet, milyen céllal, célból érdemes létrehozni és mindezt hogyan kell megvalósítani, milyen gyakorlati tennivalói vannak ezen az oldalon részletes tájékoztatást nyújtanak: https://www.nonprofit.hu/tudastar

Az MCSSZ tagjai

A Magyar Cserkészszövetségnek nem a cserkészcsapatok, hanem az ígéretet és fogadalmat tett kiscserkészek és cserkészek a tagjai. A tagi viszonynak alapvetően két formája van: a működő tag, illetve a felnőtt tag. A szövetség tagja azonban csak olyan személy lehet, aki egyben valamelyik cserkészcsapatnak is a tagja, oda a csapatparancsnok felvette.

Működő tag lehet minden fogadalmat/ígéretet tett cserkész/kiscserkész, aki írott (kiskorúak esetében a szülők által is aláírt) nyilatkozatban kérte a felvételét egy cserkészcsapatba és fizeti évente a tagdíját.

Felnőtt tag lehet, aki betöltötte a 18. életévét és az Elektronikus Tagnyilvántartó Rendszerben (ECSET) személyesen átállítja tagi viszonyát. Tehát nem válik minden 18 éves automatikusan felnőtt taggá, csak ha vállalja az ezzel járó plusz jogokat és kötelességeket, mint például a magasabb tagdíj, a szavazati jog, illetve a tisztségekre való választhatóság. Ha valaki 18. életéve elmúltával lép be egy csapatba, akkor a belépési nyilatkozat mellett szükséges 2 személytől ajánlást kérnie.