A csapatalapítás kezdeti folyamatában megkülönböztethetünk hideg és meleg indulási formát. Természetesen a csapatok sokféleképpen alakultak, illetve alakulnak a mai napig, azonban jó, ha tudjuk mi az előnye, hátránya, sajátossága az adott alakulási formának.

Ha komolyan érdekel a csapatalapítás, akkor mindenképpen olvasd el a Csapatalapítási kézikönyvet.

"Hidegindítású" csapatalapítás

„Hidegindítású” csapatalapításnak azt nevezzük, amikor egy cserkészmúlttal nem rendelkező közösségben, képzett cserkészvezető nélkül indul el a folyamat. Ilyen esetben nagyon fontos, hogy megtaláljuk azt a személyt, személyeket, akik felelősséget éreznek és vállalnak a cserkészközösség megalapításában. Lehetőség szerint szimpatizánsokat, támogatókat kell találni, akik bár nem rendelkeznek cserkészmúlttal, vállalják, hogy felnőttként csatlakoznak a cserkészközösséghez, és vállalják a később megalakuló csapat vezetését is. Emellett eredményes lehet az is, ha folyamatosan próbálunk újabb embereket bevonni, így pótolva az esetleges emberi erőforráshiányt.
További információkért, és segítéségért fordulj az illetékes Kerületi Elnökséghez!

„Melegindítású” csapatalapítás

„Melegindítású” csapatalapításnak azt nevezzük, amikor egy cserkészmúlttal rendelkező, képzett cserkészvezetővel indul el a folyamat. Ilyen esetben fontos, hogy ha vannak a településen, a közösségben cserkészek, vagy akik régen bármilyen formában cserkészkedtek, akkor azokat bevonjuk az indulás folyamatába, ez nagyban elősegíti, meggyorsítja a folyamatot. Természetesen itt is eredményes lehet, ha új emberek kerülnek bevonásra, de a csapat alapítása a meglévő emberi erőforrással is elképzelhető.

Közös dolgok mindkét esetben

Ami közös mindkét indulási formában, hogy csak akkor sikerülhet megtenni a második lépést a csapat alakulásának folyamatában, ha sikerül egy vezetői réteget kialakítani, akik a későbbiekben a csapat magját, a közösség motorját fogják alkotni. Ehhez folyamatosan keresni kell az erre alkalmas személyeket. Ha pedig megvannak, akkor megfelelően integrálni az alakuló közösségbe, illetve a megfelelő képzési szintekre (segédőrsvezető, őrsvezető, segédtiszti) időben beléptetni őket.

További információkért, és segítéségért fordulj az illetékes Kerületi Elnökséghez!

Mentorcsapat

 Mentorcsapat alatt azt a már működő cserkészcsapatot értjük, mely földrajzilag közel helyezkedik el az alakulóhoz, és vezetői nyitottak a felnőttként cserkészettel ismerkedő felnőtt, illetve alakuló csapata iránt. A felnőttcserkésszé válónak lehetősége van becsatlakozni a mentorcsapatba, és azon belül megkezdenie az "alapítást" például egy különálló rajként, de nem feltétlenül szükséges a csatlakozás, önállóan is véghez viheti a folyamatot úgy, hogy a mentorcsapattal mindössze szoros kapcsolatot tart. Ez alatt értjük, hogy az alakuló csapattal részt vesznek a mentorcsapat programjain (pl.: túra, portya, farsang, karácsony, csapatnap, stb.).
A mentorcsapatnak azért is nagyon fontos szerepe van az alakuló csapat életében, mert tőlük leshetik el egy cserkészév részeit, a közösség felépítését, a vezetőség működését, az őrsgyűlések rendjét. Nem utolsó sorban egy esetleges közös táborozás után a leendő csapatparancsnok magabiztosabban vághat bele első saját táborába a következő évben. 


Egyes esetekben az is előfordulhat, hogy a mentorcsapat „kölcsönvezetőkkel” segíti az alakuló csapat munkáját, de ez nagy mértékben függ a mentorcsapat kapacitásától a vezetők terén. A fenti együttműködés nagyon fontos és értékes a mozgalom életében, mivel azt hivatott segíteni, hogy minél több gyermekhez eljusson a cserkészet, és biztonságot ad a leendő csapatparancsnoknak.

A leírtak alapján joggal gondolhatjuk úgy, hogy a meleg indítású csapatalapítás eredményesebb, gyakrabban előforduló lehetőség, ám a hideg indulással is sikeres csapatalapítást vihetünk véghez, hiszen a közösség életében a vízválasztó időszak a szűk vezetői közösség kialakulásáig tart. Nagyon fontos hogy minden következtetést a körülmények kellő fokú megvizsgálásával tegyünk, illetve ha lehetőségünk van, mindenképp arra tegyük a voksunkat, ami az adott csapat megalakulásánál a leginkább eredményre vezető.

Ha további kérdéseid vannak a csapatalapítással kapcsolatban, akkor neked ajánljuk a következő kiadványt.