Subscribe to Szövetség

Szövetség

II. TTK – jelentkezz! Pénzügy, jog, pályázatok

Beküldte kommunikacio - 2019. március 18., 14:38

Minden, amit tudni akarsz a paragrafusokról – Civil jog, pénzügyek, pályázatok

A civil közösségek, cserkészcsapatok működésének és fejlesztésének egyik kulcsa a sikeres forrásteremtés. A forrásszerzés szerteágazó módszerei közül ebben a képzésben a pályázatokban rejlő lehetőségekről, a sikeres pályázás és lebonyolítás feltételeiről, ismérveiről lesz szó

A derecskei cserkészek története

Beküldte kommunikacio - 2019. március 11., 14:54

„A múltat tiszteld a jelenben, s tartsd a jövőnek.” – A derecskei cserkészek története 

Múlt

1928, Derecske, bejegyzésre kerül az első derecskei cserkészcsapat, a 961. számú Sztárai Mihály cserkészcsapat, 16 évvel a Magyar Cserkészszövetség megalakulása után. A derecskei cserkészek részt vettek az 1933-as, egyetlen Magyarországon rendezett, gödöllői világdzsemborin is!

Vezető rendezvényszervezőt keresünk!

Beküldte kommunikacio - 2019. február 27., 13:25

Szeretnél Magyarország legnagyobb ifjúságnevelő szervezeténél dolgozni? Aktívan részt vennél az EFOP projekt programjainak lebonyolításában? Úgy gondolod, hogy jó programszervezési és problémamegoldási készséggel vagy megáldva?
Ha mindre igent válaszoltál, akkor Téged keresünk!

A Magyar Cserkészszövetség munkatársat keres VEZETŐ RENDEZVÉNYSZERVEZÉSI MUNKATÁRS pozícióban

 

FŐBB FELADATOK:

Egy mindenkiért - mindenki egyért!

Beküldte kommunikacio - 2019. február 25., 14:51

A Romániai Magyar Cserkészszövetségben megvalósult a második MentŐv program a 21. számú gr. Petki Dávid cserkészcsapatnál, ahol a legapróbb cserkészek is jelen voltak, és színesítették a közös programokat. Ez a hétvége leginkább a csapatépítésről szólt, ahol a cserkészek megismerték egymást különféle szituációkban. További részleteket itt olvashattok.

Folytatódik a Felnőttképzés

Beküldte kommunikacio - 2019. február 25., 14:43

A IV. és VI. kerület közös Felnőttképzésének második hétvégéje Pécsen, január 25-27 között, a Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziumában került sor. A hétvége fő témája a cserkésztörténelem és a cserkészpedagógia volt, az első esti bemelegítő-program a 100 év vagány című film közös megtekintésével kezdődött, mellyel röviden áttekintették az alakulástól kezdve a magyar cserkészmozgalom történelmét. További részleteket itt olvashattok.

Bemutatkozunk!

Beküldte kommunikacio - 2019. február 25., 14:40

A cserkészmozgalomban aktív szerepet vállaló cserkésztestvérekkel dolgozunk, és külön öröm olyan munkatársakat találni, akik maguk is megtapasztalhatták gyermekük cserkészetben megélt erényeit. Ismerjétek meg Németh-Nagy Melinda cst. (412.), Bartik-Vári Andrea és Arany János csst. (2.) történetét.

Alternatív forrásteremtés képzés

Beküldte kommunikacio - 2019. február 25., 13:47

Alternatív forrásteremtés és online kommunikáció a sikeres cserkészcsapat működéséért

Projektmenedzsert keresünk

Beküldte kommunikacio - 2019. február 11., 15:35

Mindig is érdekelt hogyan valósíthat meg egy országokon átívelő ifjúságnevelő mozgalom két EFOP projektet? Úgy érzed, hogy ezek vezetéséhez és menedzseléséhez minden kompetenciád adott, és ezeket kamatoztatni is tudnád? Szeretnél egy fiatalos és gyorsan fejlődő szervezetben dolgozni? Itt a lehetőség!

A Magyar Cserkészszövetség munkatársat keres az EFOP 1.3.6-17-2017-00001 azonosítószámú, „Imre herceg- közelebb egymáshoz”, illetve EFOP 1.12.1.-17-2017-00009 azonosítószámú „Lépj át a határaidon!” projektjeihez
“PROJEKTMENEDZSER - PROJEKTFEJLESZTÉSI VEZETŐ”
munkakörben.

Kommunikációs munkatársat keresünk!

Beküldte kommunikacio - 2019. február 11., 15:32

Otthon érzed magad az online világban és a social médiában? Kreatívnak és proaktívnak érzed magad? Elgondolkoztál már azon, milyen lehet egy folyamatosan növekvő ifjúságnevelő mozgalomnál dolgozni? Ha ezekre mind igennel válaszoltál, akkor ez a munka csak Rád vár!

Új kommunikációs vezetője van az MCSSZ-nek

Beküldte kommunikacio - 2019. február 01., 15:29

2018. november huszadika óta Réder Kristóf Kiko csst. (148.) látja el a Szövetség kommunikációs feladatainak vezetői irányítását és a két projekthez fűződő szakterületi munkát. Olvassátok el Kiko rövid bemutatkozását. 

Gyermekvédelemi és hátrányos helyzetű ws

Beküldte kommunikacio - 2019. február 01., 15:23

A pécsi esemény volt az első alkalma az egész országot bejáró programnak. Minden kerületben sor kerül majd hasonló találkozókra, így számos csapathoz és szervezethez eljut majd csapatunk. További részleteket itt olvashattok.

Mustármag

Beküldte kommunikacio - 2019. január 13., 15:52

Kedves Cserkésztestvérünk!

December legnagyobb ajándéka számunkra a Betlehemi láng átvételéhez kapcsolódik. December 13-án délután Pannonhalmára utaztunk, ahol lehetőségünk volt képzést tartani a magyar cserkészszövetségek odautazott tagjainak, akikkel másnap Linzben közösen vettünk részt a lángátadó ünnepségen. Öröm volt megismerni a RMCSSZ, KáMCSSZ, SZMCS, VMCSSZ és a Horvátországi Magyarok Zrínyi Miklós Cserkészcsapatának lelki neveléshez való hozzáállását, bevált módszereiket.

Hálózati hírek #5

Beküldte kommunikacio - 2019. január 13., 15:50

Újabb két fővel bővült az MCSSZ regionális koordinátorainak csapata. Olvassátok el Tóth Norbert csst. (144.) és Tulipán Cintia őv. (992.) rövid bemutatkozását.

Hagyományápolás és kritikai értelmezések

Beküldte kommunikacio - 2019. január 13., 15:37

A közelmúltban ismét cserkésztörténelemmel kapcsolatos felhívások jelentek meg különböző belső fórumainkon, levelezőlistákon. Ennek kapcsán kérdeztük a projekt egyik szerkesztőjét, Tabajdi Gábort, aki Zsiráf totemnéven az évezredforduló idején a 293. sz. Szt. Kapisztrán cserkészcsapat egyik vezetője volt, ŐVK-táborok kiképzőjeként is tevékenykedett, jelenleg az Országos Széchényi Könyvtár -1956-os Intézet kutatója.

Megjelent a Cserkészet 2027

Beküldte kommunikacio - 2019. január 13., 15:34

Most már online is elolvasható a Cserkészet 2027, amely az MCSSZ stratégiáját foglalja össze. Itt elolvasható.

A kiadvány megjelenését az Imre herceg terv – közelebb egymáshoz projekt támogatta.

Már tart az Össze-SZÖVŐ!

Beküldte kommunikacio - 2019. január 13., 15:26

Ez az elmúlt évek egyik legnagyobb kárpát-medencei cserkészjátéka! Hamarosan itt az első forduló beküldésének határideje! Január 15-ig kell leadni az első online forduló megoldásait az EVOK rendszeren keresztül. De senki se csüggedjen, akinek nem sikerül időben regisztrálnia, mert az internetes fordulók alatt bármikor csatlakozhattok a versenyhez! Hogy miket is kell csinálnia a résztvevőknek az első fordulóban?

 

Támogatást kap az MCSSZ

Beküldte kommunikacio - 2018. december 19., 14:59

Ingatlanfejlesztést előkészítő munkákra kap támogatást a Magyar Cserkészszövetség

A Magyar Cserkészszövetség vissza nem térítendő állami támogatáshoz jut a jelenleg romos állapotban lévő kecskeméti, miskolci, valamint a nagykovácsi területén lévő, még felújításra váró ingatlanok terveinek elkészítésére, csaknem 400 millió forint összegben.

Oldalak