Elindult a MentŐv program

Beküldte kommunikacio - 2018. október 15., 15:27

A MentŐv program olyan leendőbeli vezetőknek szól, akiket csapatparancsnokuk vezetőhiány miatt őrsvezetéssel bízott meg, vagy épp nagy dilemmában vannak, hogy rálépjenek-e a vezetés útjára. Ez a program egy hivatástisztázó hétvége. 

Első alkalommal a Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség egyik alakuló csapatába, Szencre vittük a programot. A létszám összesen 11 fő volt. Mivel csak a szenci csapat tagjai vettek részt rajta, jó alkalom volt a csapatépítésre és a vezetői egység erősítésére. Ezt kihasználva a péntek estét ismerkedéssel és csapatépítéssel töltötték. Másnap a csapat tagjai egy őrsi órán vettek részt, hogy a végén közösen összeülhessenek és szétboncolgassák az őrsi óra vázlatát, hogy megértsék a "miérteket" is. A beszámoló szerint az ebéd utáni kreatív foglalkozás flow élménnyé nőtte ki magát. A feladat egyszerű volt: készíts módszertani eszközt/játékot egy bizonyos témában! A nap többi részétben foglalkoztak Szövetségünk új nevelési koncepciójával, közös erővel összegyűjtötték a segédőrsvezetői megbízatás feladatköreit, valamint szituációs gyakorlatokon keresztül hozták közelebb néhány gyakorta előforduló nehézséget az őrsvezetés során. A nap végén egy vezetői hivatástisztázó társasjátékon vehettek részt, ahol sok értékes mondat és felismerés hangzott el. 

Szervezés alatt a többi alkalom is az SZMCS-ben, és reményeink szerint a többi szövetségnél is megvalósulnak majd az alkalmak. A programot a Lépj át a határaidonprojekt támogatja.

Rovat: