A derecskei cserkészek története

Beküldte kommunikacio - 2019. március 11., 14:54

„A múltat tiszteld a jelenben, s tartsd a jövőnek.” – A derecskei cserkészek története 

Múlt

1928, Derecske, bejegyzésre kerül az első derecskei cserkészcsapat, a 961. számú Sztárai Mihály cserkészcsapat, 16 évvel a Magyar Cserkészszövetség megalakulása után. A derecskei cserkészek részt vettek az 1933-as, egyetlen Magyarországon rendezett, gödöllői világdzsemborin is!

Derecskén működött később református és katolikus fiú illetve lány cserkészcsapat is. Egykori cserkészvezetők voltak többek között: Tomay Dezső református lelkész, hittan tanár, cserkészparancsnok; Kovács Kálmán, református segédlelkész, Dr. Seres Géza szem- és belgyógyász orvos (103 éves); Girt Irén tanárnő (a lányok parancsnoka).

Gerő István öregcserkész, 2004-es kiadású életrajzi könyvében így emlékszik vissza:

"Földessy József és Én (Gerő István), Sáfrány Imre, Kovács Sándor, Makleit Géza, Nagy Imre 1943-ban részt vettünk az utolsó országos cserkésztáborban, ez Erdélyben, az akkor visszacsatolt területen Barátkán volt, Nagyváradhoz nem messze. ... A cserkészek a "cserkész tízparancsolat" szerint éltek, járták a természetet. Én az örsömmel, több éven keresztül nyári szünidőben a hencidai és gáborjáni kiserdőben táboroztunk, a Berettyó folyóban fürödtünk, önállóan láttuk el magunkat, a feladatokat egymás között megosztva, pl őrség, főzés, bevásárlás stb.). A barátkai cserkésztábor alatt többen megmásztuk a Szennyhegyet(1350 m), melyért megkaptuk a turista igazolványt és jelvényt. CSODÁLATOS ÉLMÉNY VOLT, a mai napig visszaemlékszünk Földessy József barátommal a mély, tiszta vizű patakokra, a vad margaréta virágokra...”      

A Magyar Cserkészszövetség az 1948-as betiltás után 1989-ben alakult újjá. Derecskén Földessy József, egykori derecskei cserkész (1928-2015), a végrendeletével gondoskodott a derecskei cserkészcsapat újjáalakításáról. Hagyatékát a Magyar Cserkészszövetségre hagyományozta.

Az MCSSZ Országos Tanácsa 2015. 10. 10-én újra nyilvántartásba vette a 961. számú Sztárai Mihály cserkészcsapatot. Ezzel egyidejűleg elkezdődött a derecskei cserkészélet újjászervezése, a csapatszervezési teendőket Makleit Zsolt vállalta el.

Jelen

A derecskei cserkészcsapat az elmúlt években már számos kerületi programon vett részt. Kerületi kiscserkész tábor (2016,Téglás), Kerületi Nagytábor (2017,Napkor), Cserkészfarsang (2017,Kisvárda és 2019,Debrecen), Cserkészmikulás(2016, Debrecen), Számháború és hadijátékok (2017-ben szervezőként, 2018,Hajdúnánás). Az idősebb cserkészek különböző vezetőképzéseken fejlődhettek: felnőtt őrsvezető képzés, Bogáncs Dél-Alföldi őrsvezetőképzés, különböző továbbképzések, konferenciák. Pályázati lehetőségekkel élve, 2017-ben Nagykovácsiban táboroztak, 2018-ban Derecske testvértelepüléséről, Nagyszalontáról fogadtak diákokat és egyhetes tábort szerveztek. A cserkészek részt vettek helyi rendezvényeken is, sőt önkéntesen segítették is azok lebonyolítását. Szemétszedési akciókat szerveztek. Ápolják a Derecskei Betlehemezés hagyományát. Cserkészpróbát, előadásokat, gyalogos és kerékpáros túrákat szerveztek. Jelenleg a csapat aktív tagjai: Horváth-Moón István, Makleit Zsolt, Maróti Anna őrsvezető, Maróti Mária őrsvezető. Szabó Ádám cserkész, Török Ferenc cserkész, Antal Mónika cserkész, Szőllősi Balázs cserkész-jelölt,  Antal Gábor cserkész-jelölt, Simon Gréta cserkész-jelölt.

A Magyar Cserkészszövetség 2015 óta egy cserkészotthonnak alkalmas házat is keresett Derecskén, amit végül – egy sátorkerti kitérőt követően - 2018-ban a Győzelem utcán sikerült megtalálni. A Bihari Lovas Vendégház tulajdonosaitól vásárolták meg azt az ingatlant, amely korábban rengeteg gyermektábornak adott otthont. Az épület eredeti funkcióját megtartva, de új lendülettel megtöltve fogja szolgálni a derecskei cserkészeket.

Jövő

Az ingatlan a jövőben a derecskei cserkészcsapat igazi cserkészotthona lesz, továbbá kerületi, régiós és akár országos cserkészprogramok lebonyolítására is alkalmas lesz. 2018 decemberében itt került megrendezésre a Derecskei Cserkészkarácsony. 2019 februárjában a kerületi kiképző hétvégének is a derecskei cserkészház adott otthont.

A közeljövőben a cserkészprogramok mellett felmerült napközis táborok szervezésének lehetősége is a nyári tanítási szünetben. Emellett egész évben bérelhetők lesznek a vendégszobák. A filagória és a kemencés nyári konyha derecskei közösségek, baráti társaságok számára is elérhető lesz, osztálybulik, osztálytalálkozók, családi, egyházi, ifjúsági és civil programok megvalósítására.

Végül pedig továbbra is szeretettel fogadja a csapat a leendő cserkészeket:

Lenne bátorságod részt venni egy éjszakai túrán? Szívesen táboroznál a barátaiddal napokon át az erdőben? Megtanulnál olyan dolgokat, ami egész életedben a hasznodra lesz? Gyere és indítsd útjára életed legnagyobb kalandját! A cserkészeknél életre szóló közösség, barátok és a legnagyobb kaland vár Rád, amivel valaha találkoztál! Csupa élmény, játékok, táborok, természetjárás, környezetvédelem, sport és vagányság egybe gyúrva egy életformává. Csatlakozz Te is a 961. számú Sztárai Mihály cserkészcsapathoz!

Kis közösség, nagy élmény!

További Információ a cserkészházzal és a cserkészcsapattal kapcsolatban: Makleit Zsolt,
 +36 30 623 45 01

Rovat: