Subscribe to Emlékév

Emlékév

Tutajtúra: 100 év után újra

Beküldte Gajai-Kovács Anna - 2013. július 18., 11:34
100 évvel ezelőtt több mint száz cserkész hat nagy tutajjal egy 360 km-es túrán vett részt a Vágon. Erre az 1913-as eseményre emlékszünk most az idei Tutajtúrával, amely most a Szabolcs megyei Jánd mellől indul 150 cserkésszel. A tutajokat most is cserkészek építik, ezeken főznek és alszanak majd. A túrán több távoli ország magyar cserkész csapata is részt vesz. A tábor parancsnoka pedig Demes Sándor, argentínai magyar cserkészvezető.

Tábori előkészületek

Beküldte Gajai-Kovács Anna - 2013. július 17., 13:47
Kevesebb, mint 1 hónap van már csak hátra a 100 év a közösségekért fesztivál, a Nemzeti Nagytábor kezdetéig. Addig több szervezővel készül interjú az előkészületekről és a programokról. Elsőként Heizler Norberttel, a 10 altábor egyik parancsnokával olvashattok egy beszélgetést, aki azt mondja, hogy rengeteg energia és kitartás kellett a szervezéshez, de megéri és már alig várja a tábor és a fesztivál első napját.

Hősök nyomában az NNT-n

Beküldte Monty - 2013. június 18., 14:35
Az NNT2013 munkacsoport-vezetői közül most Bodnár Lászlót, a Hősök hegyei című program főszervezőjét és vezetőjét mutatjuk be. Laci a szerencsi székhelyű 1220. Szent Imre herceg cserkészcsapat tagja annak alakulásától, 1993-tól, jelenleg csapatparancsnokhelyettes. Évek óta főszervezője a Tokaj-hegyaljai Cserkész Hadijátéknak és további cserkész airsoft-játékoknak, illetve disznóvágásoknak.  A “Ködmedve” nevet egy indiántábor során nyerte el. Jelenleg 33 esztendős, a civil életben jogászként a köz szolgálatában dolgozik.

100 év közösség

Beküldte Monty - 2013. június 05., 11:26
A magyar cserkészet centenáriuma alkalmából két cikk is megjelent a Kommentár közéleti és kulturális folyóirat 2013/2. számában. Borbás Barna (46.) Száz év a boldogulás ösvényein című írása a mozgalom jelenéről és kilátásairól szól, míg Virág András (543.) Célkeresztben a cserkészet című esszéje a szövetség 1948-as beolvasztásáig vezető utat mutatja be. A kiadvány kapható a nagyobb hírlapárusoknál 600 forintos áron. A folyóirat honlapja itt tekinthető meg.

Felvidéki centenárium

Beküldte Monty - 2013. május 21., 13:36

Kedves Cserkésztestvérek! Idén május 23. és 25. között ünnepségsorozat keretén belül emlékezünk meg Komáromban a felvidéki magyar cserkészmozgalom 100 évvel ezelőtti megalakulásáról. Május 23-án 14:00-tól Cserkészpedagógia konferencia lesz a Felvidéki Magyar Pedagógus Házban, majd 17:00-tól megnyílik a Liliomos évszázad című kiállítás a múzeum épületében. Május 24-én és 25-én pedig megrendezésre kerül a VI. Országos Cserkésznap, ezúttal új helyszínen, Komárom belvárosában.

Országházi kiadvány

Beküldte MCSSZ - 2013. március 22., 13:54

Megjelent a Magyar Cserkészszövetség 100 éves fennállásának alkalmából tartott Országházi Emlékülés hivatalos kiadványa.



Már csak pár nap!

Beküldte Monty - 2013. március 13., 12:07
Ne feledjétek, hogy a Nemzeti Nagytábor díja első részletének befizetési határideje március 18. A A kedvezményes tábordíj első részlete 8000 forint, kiscserkészeknek 5000, családosoknak pedig 4000 forint. További információk az NNT honlapján találhatók.
Találkozzunk Ócsán!

Táborhely munkacsoport vezető

Beküldte Monty - 2013. március 07., 11:36
Az NNT2013 munkacsoport-vezetői 3.
Ugron Ákos, táborhely

Nemzeti Nagytábor riporter: Melyik csapatban vagy cserkész? Mióta?
UÁ:A 800. Solymár cscs-ban vagyok 1989 óta.
NNT riporter: Mesélj magadról?
UÁ: Nem bírok nyugodni, de a jó feladatot keresem, nem a jó pozíciót. A természetben érzem otthon magam. Isten-Haza-Család a kötelékem.
NNT riporter: Mi pontosan az NNT szervező törzsében a feladatod?

Az NNT2013 munkacsoport-vezetői 2.

Beküldte Monty - 2013. március 04., 13:42
Kincs Gergely, biztonsági altábor

Nemzeti Nagytábor riporter: Melyik csapatban vagy cserkész? Mióta?
KG: Az 1108-as Szent Tarzíciuszban. Öt éve igazoltam ide. Nagyon örülök és köszönöm innen is, hogy csapatszintű aktivitásom leállása ellenére is maguk közé tartozónak éreznek.
NNT: Kérlek, mesélj magadról.

Jubileumi tutajtúra

Beküldte Monty - 2013. március 04., 11:11
Ahogy a Nemzeti Nagytábor, úgy ez a program is egyedülálló az újjászületett magyar cserkészet történetében. 2013. augusztus 2. (péntek) és augusztus 10. (szombat) között, vagyis éppen az NNT-t megelőzően a Tisza felső szakaszán, Jándtól Dombrádig tart majd az evezés. Terveink szerint száz cserkész vehet majd részt rajta.
 
Résztvevők: Vízicserkészet iránt érdeklődő, 15 év fölötti, magyar ajkú, fogadalmat tett cserkészek a világ minden tájáról, akik már legalább egy táborozáson részt vettek.

Ócsán készülünk

Beküldte Monty - 2013. február 26., 14:17
Február 22. és 24. között lezajlott a Nemzeti Nagytábor előhétvégéje, aminek céljául a szervezők a tábori élet elpróbálását tűzték ki. A megfelelő elméleti alapozás végett péntek estétől szombat délutánig a tábor céljainak, rendszerének és menetének ismertetése zajlott, később pedig a tábori élet kínos szituációit szimulálták.

Az NNT2013 munkacsoport-vezetői 1.

Beküldte Monty - 2013. február 19., 13:40
Lendvay Endre, logisztika
 
NNT: Melyik csapatban vagy cserkész? Mióta?

Lendvay Endre: A 1909. Prohászka Ottokár cserkészcsapatban 1988 óta.
NNT: Mesélj magadról!

'Happy Birthday!'

Beküldte MCSSZ - 2013. január 16., 16:53
2012 decemberében több tucat cserkész gyűlt össze Franciaországban azért, hogy egy közös ifjúsági csereprogram kidolgozásában vehessenek részt. A Francia Cserkészszövetség meghívására bolgár, svéd, szlovén, lengyel, magyar és izlandi cserkészek érkeztek a Morbecque-ben rendezett eseményre.
 
A konferencia résztvevői egy különleges ajándékkal készültek a fennállásának 100. évét ünneplő Magyar Cserkészszövetségnek:

Isten. Haza. Emberség. - a Kossuth rádióban

Beküldte Gyarmati Anett - 2013. január 10., 8:14
Isten. Haza. Emberség. Az alapelvek, amelyek a cserkészet szellemiségét határozzák meg. Az 1912-ben alapított Magyar Cserkészszövetség 100 esztendős történetéről és céljairól Bokody József, cserkésztörténeti kutató és Buday Barnabás, a Magyar Cserkészszövetség országos elnöke beszélt a Kossuth rádióban.
 

Craig Turpie - a centenáriumról

Beküldte Monty - 2013. január 09., 10:45
A magyar cserkészet százéves születésnapját ünnepli
 

Imádság az emlékülésről

Beküldte Monty - 2013. január 04., 11:14
Az Országházban tartott centenáriumi emlékülést imádsággal kezdtük el, hiszen minden összejövetelünket imádsággal kezdjük. A közös fohászban hálát adtunk a mögöttünk levő évekért és áldást kértünk a következőkre. Az emlékezés fontos része az imádság, hiszen a magyar cserkészet mélyen vallásos, legelső cserkészvezetőink is egyházi emberek, lelkészek és papok közül kerültek ki.

„Milyen száz esztendő volt ez?”

Beküldte Gyarmati Anett - 2012. december 28., 22:22
Beszámoló az Emlékülésről

100 évesek vagyunk

Beküldte Monty - 2012. december 28., 12:07
A Centenáriumi Év megnyitóját a Magyar Cserkészszövetség az Országház Felsőházi termében rendezett ünnepi emlékülésén tartotta. Közel 400 cserkész gyűlt össze, közülük többen a határon túlról érkeztek, s természetesen jelen voltak a cserkészszövetségek vezetői, állami és egyházi vezetők. A hangsúly az emlékezésen volt, köszönetet mondva mindazoknak, akik lehetővé tették, hogy itt és most megünnepelhessük az elmúlt száz évet.

Jubileumi kiállítás Egerben

Beküldte MCSSZ - 2012. december 19., 15:26
Kiállítás nyílt 100 éves a Magyar Cserkész Szövetség címmel Egerben.

A kiállítást Demeter László cserkésztiszt nyitotta meg.
Helyszín: EKMK - Bartakovics Béla Közösségi Ház (Eger, Knézich Károly utca 8.)

A kiállítás megtekinthető 2013. január 30-áig.

http://ekmk.eu/node/4538

Oldalak