Távoli videó webcím
Távoli videó webcím

 

A projekt számos különböző tevékenység által valósult meg, melyekből ez a videó (magyar és angol nyelven) inkább egyfajta ízelítőt kíván adni. Ez a történet ugyanis, bár illusztrálható számokkal, de elbeszélni csak képek, hangulatok formanyelvén keresztül lehet. 

 

A UAct 360° összeszedi a projekt nemzetközi dimenziójának  fontos gyümölcseit. Négy terület elemeit fogja egybe: jó gyakorlatokat és egyéb segédanyagokat tartalmaz a projektmenedzsment, a nevelési-szakmai anyagok, a partnerségek és a kommunikáció területéről.

 

 

 

Záró Szakmai Beszámoló a UAct Hungary projektről

 

 

Bevezetés

Az ukrajnai háború következtében kialakult humanitárius katasztrófa cselekvésre sarkallt civileket, segélyszervezeteket, hatóságokat világszerte. Szakemberek, közalkalmazottak, önkéntesek különböző eszközökkel, de mind a háború károsultjainak helyzetét igyekeztek jobbá tenni, és egy békésebb jövőért küzdenek ma is. Ebből a szándékból  született meg a UAct (Scouts supporting humanitarian response for Ukraine) projekt is az UNICEF és a WOSM együttműködésében, amely 2022.04.01-től 2023.május 31-ig, 9 ország nemzeti cserkészszövetségénekrészvételével zajlott.

 

Alapadatok

  • Konzorciumvezető: European Scout Region of the Word Organization of Scouting Movement
  • Megvalósító: Magyar Cserkészszövetség
  • Megvalósítási időszak: 2022.04.01 – 2023. 05.31.
  • Támogatás összege (EUR): €314 400
  • Támogatás összege (HUF): 123 483 383 Ft

 

A projekt célja

A UAct Hungary projekt elsődleges célja volt az orosz-ukrán háború miatt Magyarországra menekült gyerekek támogatása, a magyar fiatalok (elsősorban cserkészek) aktív bevonása, a békére nevelés. A cél elérése érdekében nagymértékben építettünk a cserkész fiatalok bevonására mind a “terepen” való önkénteskedésben, mind a menekültek integrációjának segítésében, vagy a módszertani anyagok kidolgozásában. Önkénteseink fejlődését különböző felkészítések szervezésével támogattuk, illetve módszertani anyagok készítésével elsősorban cserkészvezetőink által hozzájárultunk a magyarországi fiatalok békére neveléséhez. Ebben a nagy munkában különböző civil partnerekkel is együttműködtünk, akik szintén elköteleződtek az ukrajnai menekültek humanitárius segítése mellett.

 

Szakmai tevékenységeinket az alábbi területek szerint csoportosíthatjuk:

  1. A társadalmi beágyazódás elősegítése, a szakmai környezet biztosítása
  2. A menekültek közvetlen segítése, támogatása
  3. Önkéntes koordináció - cserkész célcsoport
  4. Segítők támogatása - nem cserkész célcsoport

 

Társadalmi beágyazódás, szakmai környezet biztosítása

A projekt egyik legfontosabb hozadéka a civil szervezetekkel való kapcsolataink megerősödése volt.

Már a kezdetektől kerestük a kapcsolódási pontokat, hiszen ez a kérdés nem csak bennünket érintett és foglalkoztatott, hanem sok más szervezetet is.

A projekt indulása a Zugligeti Béke Tanoda támogatásával kezdődött, ahol cserkész önkéntesek is kivették a részüket a gyerekek nyári fejlesztéséből.

Ősszel a Cserkész Kuckó az Egyszülős Központban kezdhette meg munkáját, akik helyet biztosítottak a napközis foglalkozások elindításához. 

A civil szervezetekkel való együttműködésünkben meghatározó fordulópont volt a WeAct konferencia 2022 novemberében, amelyre meghívtuk mindazokat a szervezeteket, akik érintettek voltak az ukrán gyermekek iskolai integrációjával kapcsolatban. Az eseményre több mint 50-en jelentkeztek 27 különböző szervezet képviseletében. A konferencián új kapcsolatok születtek és a már meglévők erősödtek. 

 

A konferencián az alábbi szervezetek képviselői vettek részt:

  • Budapesti Módszertani Szociális Központ
  • Dr. Mező Ferenc Általános Iskola
  • Felzárkóztató Egyesület
  • Globix Children's Association
  • Jezsuita Menekültszolgálat
  • Józsefvárosi Szociális Szolgáltató és Gyermekjóléti Központ
  • Kalandok és Álmok Szakmai Műhely
  • Katolikus Karitász
  • Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület
  • Magyar Ökumenikus Segélyszervezet
  • Menedék Migránsokat Segítő Egyesület
  • Migration Aid
  • Orchidea Angol Magyar Kéttannyelvű Iskola
  • Patrona Hungariae Katolikus Iskolaközpont
  • Pontem Jótékonysági Fejlesztő Szolgálat
  • Taléta Nonprofit Kft.
  • Társadalomtudományi Kutatóközpont
  • Terre des Hommes
  • Tudásért és Fejlődésért Kárpátalján Alapítvány
  • Újbudai Bocskai István Általános Iskola
  • Wesley János Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium
  • World Organization of the Scout Movement

Az alábbi szervezetekkel kerültünk szorosabb együttműködésbe a projekt során: 

  • Egyedülálló Szülők Klubja Alapítvány - helyszínt biztosítottak a Cserkész Kuckó számára
  • Katolikus Karitász - helyszínt biztosítottak a Cserkész Kuckó számára
  • International Organization For Migration - a náluk lévő családoknak hirdették a Cserkész Kuckó szolgáltatásait, gyerekek érkeztek hozzánk általuk 
  • Budapesti Módszertani Szociális Központ (BMSZK) - heti rendszerességgel tarthatnak  a Cserkész Kuckó animátorai és a jelentkező cserkészcsapatok önkéntesei foglalkozásokat a szállón lévő gyerekeknek, nagyobb rendezvényeinkre is érkeztek tőlük gyerekek (Béke Kori, Béke Piknik)
  • Jezsuita Menekültszolgálat - szakmai anyagokkal támogatták a munkánkat
  • Menedék Migránsokat Segítő Egyesület - szakmai közös gondolkodással, képzésen való részvétellel, társasjáték kipróbálásában segítettek bennünket
  • Külföldi Ukrán Iskola Budapesten - adományokat fogadtak tőlünk (?)
  • Szociopoly - interaktív színházi társasjátékos foglalkozásokat tartottak a társadalmi egyenlőtlenségek témájában, különböző cserkész rendezvényeken (INDABA, VI. Kerületi Szent György Napok), részt vettek az AMŐBIA társasjáték szakmai megalapozásában
  • Magyar Ökumenikus Segélyszervezet

 

A Budapesten végzett munkánk mellett a vidéki nagyvárosokban is igyekeztünk a cserkész erőforrásainkat mozgósítani. Miskolc volt az első és a legaktívabb város ilyen szempontból: 2022 nyarán 3 hónapon keresztül heti rendszerességgel szerveztek kézműves és népzenei foglalkozásokat, illetve kirándulásokat az ott élő ukrán családoknak. (Összes bevont menekült száma 155 fő - alkalmanként átlagosan 15-25 fő, összes bevont önkéntes: 10 fő)

A miskolci jó példa alátámasztotta, hogy olyan városokat keressünk, ahol cserkész önkéntesek be tudnak kapcsolódni a helyi civil szervezet által az ottani menekültekért végzett munkába. Néhány nagyobb városban élő cserkészvezetővel (pl. Pécs, Szeged, Veszprém, Szombathely, Győr, Debrecen) és civil szervezettel (pl. Katolikus Karitász, Málta, Ökumenikus Segélyszervezet) vettük fel a kapcsolatot, de végül cserkészek által nyújtott konkrét segítség Miskolcon túl csak Szegeden valósult meg egy önkéntes és 10-12 menekült gyerek részvételével.

A többi térségben kommunikáció-visszajelzés, valamint kapacitás vagy ismeretség hiánya miatt nem jutottunk előre, illetve sok esetben az derült ki, hogy más civil szervezetek már aktívan foglalkoznak a menekültekkel és jól kiépített rendszerük, önkénteseik, folyamataik vannak, a menekültek nagy része pedig Budapesten tartózkodik. 

Vidéki nagyvárosok civil szervezetei ha bár szívesen is fogadtak volna kósza, vándor cserkészeket 1-1 megmozdulásra, nehéz volt megszólítani, bevonzani a fiatalokat a programokra, segítségnyújtásba.


 

1. Menekültek közvetlen segítése, támogatása

Ez volt az első lépés, amely által a projekt elindult. Cserkészeink a menekültek érkezésekor rendszeresen kint voltak segíteni a BOK csarnokban, a Nyugati pályaudvaron, a Keleti pályaudvaron, majd a menekültszállókon is. Összesen mintegy 300-an vettek részt aktívan a segítségnyújtásban.

A projektben is folytattuk a közvetlen segítségnyújtást többféleképpen is:

1.1 Programok és aktivitások:

  • 2022 nyarán és az ősz folyamán támogattuk a Zubéta-Taléta csapatát, akik nyári tanodát, majd rendszeres napközit és fejlesztő foglalkozásokat biztosítottak a menekült, elsősorban kárpátaljai gyerekeknek. A nyári időszakban étkezést biztosítottunk a náluk tanuló, táborozó gyerekeknek, az őszi időszakban támogattuk az önkénteseik felkészülését.
  • 2022 őszén a miskolci cserkészek rendszeres foglalkozásokat szerveztek az ottani menekültek számára. Volt kirándulás, kézműves és népzenei foglalkozás és játszóház is.
  • 2022 decemberében az adventi készület idején az irodai munkatársak, a Kuckós csapat és 14 önkéntes cserkész segítségével “BékeKorit” szerveztünk több mint 30 menekült gyereknek a budakalászi cserkész jégpályán. A nap folyamán nem csak korcsolyázásra nyílt lehetőségük a gyerekeknek, de a betlehemi békelángot is megkaphatták saját kezűleg készített mécsestartóikba. A budakalászi cserkészek nemcsak a helyszínt és a korcsolyákat biztosították, hanem a program tartásában is részt vettek mint “őrsvezetők”, így a menekült gyerekek megtapasztalhatták, milyen is egy igazi cserkészprogram.
  • 2023 május végén projektünk zárásaként “BékePiknikre” hívtuk mindazokat a gyerekeket és családjaikat, akikkel 2022 tavaszától 2023 tavaszáig kapcsolatba kerültünk. A rendezvény a Nagykovácsi Cserkészparkban valósult meg 140 fő részvételével.

 

1.2 A Cserkész Kuckó

A menekült gyerekek közvetlen támogatására jött létre 2022 augusztusában egy igazi akciócsoport, a Cserkész Kuckó.  A hét fős kreatív és elkötelezett csapat tagjai gyermekfelügyeletet, korrepetálást, játékos, fejlesztő és művészeti foglalkozásokat tartottak a projekt folyamán egy állandó helyszínen, és több budapesti iskolában is, ahol délutáni foglalkozásokkal segítették az adott iskolai gyerekközösségbe történő beilleszkedési folyamatot.

  • Állandó tevékenységüket először az Egyszülős Központban, majd később a Katolikus Karitász jóvoltából a Bartók Kuckóban (1113, Budapest, Bartók Béla út 104.) végezték. Itt várták minden héten kedden, szerdán, csütörtökön és pénteken 8.00-17.00-ig az Ukrajnából menekült gyermekeket, akik számára ez egy biztos feltöltődési pont lehetett. A hetek, hónapok folyamán nagyon változatos látogatói voltak a Kuckónak: kárpátaljai roma gyerekek és ukrán anyanyelvű, átutazóban lévő család gyermekei egyaránt megfordultak nálunk.
  • Az állandó hely mellett az iskolaév elindulásával kialakult a Mozgó Kuckó szolgáltatás, amely azt jelentette, hogy iskolai helyszíneken is tartottak foglalkozásokat heti rendszerességgel a Kuckós csapat munkatársai. Több budapesti iskolában élvezhették az élménypedagógiai és készségfejlesztő foglalkozásokat a menekült gyerekek. Ügyességet, kreativitást, tudást és közösséget fejlesztő játékokat játszottak, amelyekben nagy hangsúlyt kapott egymás jobb megismerése a közös élmény által. Szükség esetén a tanulásban is segítséget nyújtottak munkatársaink. Összesen 8 intézménnyel működtünk együtt, heti 20-30 gyereknek nyújtva közvetlen odafigyelést.
  • Cserkész foglalkozások menekültszállókon: a Kuckó munkatársai a Budapesti Módszertani Központ menekültszállóin is foglalkoztak menekült gyerekekkel: heti rendszerességgel találkoztak a Gyáli úti szállón élőkkel, itt rendszeresen önkéntes cserkészek is segítettek, hétvégente pedig cserkészcsapatok tartottak önállóan foglalkozásokat itt és a Bánya utcai szállón.
  • Tolmácsolás, egyéni kísérés: a programjainkon megfordult gyermekek, családok körében rendszeresen láttuk szükségét az egyéni támogatásnak is. Ügyintézésben, orvoslátogatásokban segítettek eligazodni, elsősorban tolmácsaink, igény szerint egyeztetve.
  • A Kuckós csapat munkáját szupervízió is segítette két hetente, amely alapvető fontosságú volt az esetfeldolgozásban, hiszen súlyosan traumatizált gyermekekkel foglalkoztak. Ezen kívül tréningek adtak biztos hátteret a minőségi munkához fejlődéslélektan, gyász, krízis, trauma, tanulás- és képességfejlesztés, asszertív kommunikáció témakörökben.

 

1.3 Adományok

  • Iskolakezdő csomagot rendeltünk és osztottunk ki 300 gyermek számára, amely egy mindenféle hasznos eszközzel megpakolt iskolatáska volt, hogy segítse a gyerekek iskolakezdését, iskolai beilleszkedését. A táskák egy részét a tanévkezdéskor, másik részét a második félév kezdetekor adtuk át a gyerekeknek legtöbbször játékos keretek között.
  • Az MCSSZ tagjai által felajánlott adományokból  eszközöket vásároltunk a BMSZKI számára, valamint támogattuk a Madridi úti menekültszállót is
  • Szegedi menekült családokat támogattunk tárgyi adományokkal

 

 

2. Önkéntes koordináció - cserkész célcsoport

Fontos kiemelni, hogy ez a projekt azért tudott elindulni, mert sok-sok cserkész készen volt a segítségre, erejét, idejét nem sajnálva azonnal észrevette, hol és mire van szüksége a Magyarországra érkező menekülteknek. Ezt a lelkesedést, és lendületet igyekeztünk megőrizni és mindig újraéleszteni egyrészt a munkatársak által, másrészt hogy egész év folyamán újra és újra hívtuk a cserkészeket a különböző apróbb-nagyobb feladatokra, hogy kapcsolódjanak be a menekült gyerekekért végzett munkába lehetőségeikhez mérten. 

  • 2022 őszén meghirdettük az Egy csapat - egy hét! akciót, amelyben 11 csapat 95 cserkésze vett részt. A BMSZKI két menekültszállóján hétvégente felváltva tartottak cserkészies programokat az ott élő gyerekeknek. 
  • Rendszeresen hirdettük a különböző segítési lehetőségeket az erre a célra létrejött csoportban és a bejelentkezett önkéntes cserkészeknek. Rendszerint találtunk is jelentkezőket.
  • 2022 nyarán elmentünk zenei fesztiválokra (Sziget és Strand) népszerűsíteni a projekt tevékenységét a fiatalok körében, hogy legalább tudjanak a munkánkról, a menekült gyerekek szükségeiről.  Az érdeklődők ukrán-magyar szókártyákat és képeslapokat készíthettek a menekült gyerekeknek.
  • 2022 augusztusában lehetőséget és szállást biztosítottunk egy portugál cserkésztestvérünknek, aki kifejezetten az ukrán menekültek segítése céljából érkezett Budapestre. Ő a Migration Aid Madridi úti menekültszállóján önkénteskedett.
  • Hasonló módon támogattunk egy olaszországból érkezett őrsöt, akik a ZuBéTa nyári tanodájának tevékenységébe kapcsolódtak be. 
  • Karácsonykor vacsorát szerveztünk az önkénteseknek megköszönve segítségüket, beletett energiájukat, idejüket.

 

Az önkéntesek támogatása, fejlesztése

Nehéz helyzetben lévő gyermekek segítésére jó felkészülni, hisz a legtöbben nem élték át azokat a fájdalmas helyzeteket, amelyben ezek a gyerekek vannak. Ahhoz, hogy jól tudjanak segíteni önkénteseink is, többféle módon támogattuk felkészülésüket. Többféle célcsoporttal is foglalkoztunk munkánk során, és többféle irányból közelítettük meg a segítői szerepben fontos tudnivalókat.

 

2.1 Információk átadása és készségek fejlesztése

  • A konkrét tevékenységekre is felkészítettük azokat, akik a gyerekeknek foglalkozásokat tartottak, különösen a Kuckó csapatát induláskor. Számukra folyamatos szupervíziót is biztosítottunk a nehéz helyzetek feldolgozásához
  • A foglalkozások tartásához Adolescent Kit néven egy eszközkészletet készítettünk a WOSM ajánlása szerint. Ezt az anyagot elérhetővé tettük a mozgalom módszertani portálján, a például.hu oldalon is egy több elemből álló “Unicef-Adolescent Kit” című gyűjtemény formájában. Emellett rendszeresítettünk egy-egy Adolescent Kit dobozt a foglalkozásaink helyszínén, amely a szükséges eszközöket tartalmazza.
  • Két jogi felkészítést is készítettünk cserkészek számára, videó formájában, melyeket a tagság számára felhasználhatóvá és elérhetővé teszünk. Az egyiket GDPR témában készítettük, mely csapatparancsnokok és országos szervezeti vezetők számára lesz egyaránt hasznos. A másik egy sajtójogi anyag, főképpen országos szervezeti vezetők számára készítettük. Mindkettő felvételben és anyagban egy-egy, a témában igen jártas ügyvéd segített nekünk a szakmaiságban .

 

2.2 Szemléletformálás a hátrányos helyzetűek, különösen a menekültek segítése kapcsán

 

  • A segítői tevékenység kapcsán mindig fontos szempont, hogy nem csak az számít, hogy miért, hanem az is, hogyan segítünk a másik embernek. A segítségadás is lehet bántó, vagy megalázó és lehet felemelő és támogató is.  Az emberi méltóság védelmében tartott felkészítéseken ezeket a kérdéseket jártuk körül: hogyan tudjuk megőrizni saját és a másik emberi méltóságát a nevelői, vezetői, segítői szerepeinkben. Három különböző csoport vett részt a felkészítéseken: civil partnereink, cserkészvezetők és pedagógusok.
  • Szociopoly az Indabán és a cserkészcsapatoknak: a 2022.évi Indaba vezetői konferencián és korábbi rendezvényeinken nagy sikert aratott a Szociopoly c. rendezvény, amely a mélyszegénységgel kapcsolatosan érzékenyítő interaktív színházi előadás és workshop. A menekült gyerekek helyzete sok hasonlóságot mutat a mélyszegénységben élőkével, ezért a projekt keretében elérhetővé tettük ezt az előadást az érdeklődő csapatok számára. Összesen 85-en vettek részt a társulat előadásain 3 különböző eseményen, hogy egy interaktív, tartalmas előadás keretében megismerkedjenek a magyarországi leszakadó rétegek szociális nehézségeivel. Bízunk benne, hogy a társadalmi felelősségvállalás évében sikerült a résztvevőkben elindítani egy belső folyamatot.
  • A resztoratív technika a közösségi gyógyulásról szól, olyan normaszegő cselekvések, történések esetében, amelyek lehetnek akár valódi bűncselekmények vagy szabályszegések, de lehetnek kisebb, „egyszerűbb”, ám a közösség szempontjából nagy jelentőségű konfliktusok. A resztoratív facilitáció eszköztárának segítségével támogatást tudunk nyújtani a közösségnek, hogy együtt (akár a normaszegést elkövetők részvételével) tudják feldolgozni a történteket és ezáltal meg tudják erősíteni a közösséget és a közösség tagjait.
    A menekültekkel való foglalkozásban, de akár az önkéntesek saját közösségeiben is hasznos tud lenni ez a technika, így a projekt keretein belül célunk volt, hogy az önkénteseink közül néhányan elvégezzék a facilitátorképzést, így behozva ezt a tudást a szervezetbe. A képzésen ketten vettek részt, akikkel megtörtént a beszámoló, és az anyagok megosztása. A továbbiakban pedig célunk (a technika alkalmazásán túl) az eszköztár további megosztása a nagyrendezvényeinken, illetve a vezetőképzéseinkben

 

  • Cserkészek történetei a menekült létről

A történeti szállal történő munkálatok 2023 februárjában kezdődtek meg. A projekt célja, hogy a menekültlétet kicsit közelebb tudjuk hozni a ma fiataljaihoz, a ma magyar embereihez. Ugyanis az elmúlt évtizedek során könnyen feledésbe merülhettek azok a tények, hogy mi, magyarok is voltunk menekültek, minket is támogattak más országok, nekünk is egy teljesen új környezetben kellett lábra állnunk. Ez az emlékeztető talán most még aktuálisabb az ukrán menekültek jelenléte miatt, és ezek az idős emberek, akik átélték a menekülés borzadályait, tudnak minket gazdagítani tapasztalataikkal és véleményükkel, hogy mi az, amit még meg tudunk a tenni a menekültekért.

Ugyanakkor cserkészként azt sem szabad elfelejteni, hogy az emigrált magyarok segítségével tudtuk 1989-ben újrakezdeni munkálatainkat, ugyanis ők odakint megtartották a cserkészhagyományokat, amelyeket pénzt, energiát és időt nem kímélve hoztak haza ide Magyarországra. 

A projekt során 15 1944-1956 között emigrált magyar cserkésszel készítettünk interjút, akik általánosságban teljesen szét vannak szóródva a világ minden szegletében. Ugyanakkor voltak olyanok is, akik repatriáltak, hazaköltöztek. A legtöbb felvétel az USA-ban és Argentínában lakó magyarokkal készült, de voltak interjúk, amelyek Brazíliából és Párizsból zajlottak le.

Az interjúk leirata megtekinthető oldalunkon különböző képekkel és kiegészítő érdekességekkel.


 

3. Szemléletformálás, segítők támogatása - nem cserkész célcsoport

A projekt során olyan anyagokat is készítettünk, amelyek nem csupán a cserkészek, de bárki számára használható, kézzel fogható segítséget jelentett a menekült gyerekekkel való munkában.

 

BARÁTSÁGFÜZET a menekült gyerekek beilleszkedéséért

A projekt indulásakor már megfogalmazódott az ötlet, hogy jó lenne a menekült gyerekeknek eszközt adni a kezébe, amely segítheti a kapcsolódást új magyar osztálytársaik között. Így született meg a Barátságfüzet, amely játékos feladataival egyszerre szórakoztat és hoz létre kapcsolódási pontokat az ukrajnai és magyar gyerekek között. Készült kicsiknek és nagyoknak magyarul, és persze készült kicsiknek és nagyoknak ukránul is egy-egy füzet. A WOSM kérésére pedig angol verzió is készült, így a magyar csapat ötlete európai szinten is terjeszthetővé vált.

 

AMŐBIA - érzékenyítő társasjáték

A projekt kezdetétől fontosnak tartottuk, hogy valamiképpen disszeminálhassuk a megszerzett tapasztalatainkat, megértéseinket, mégpedig olyan módon, hogy az másoknak, akár nem cserkészeknek is használható legyen. Nem csupán információ átadásra gondoltunk, hanem olyan eszközt álmodtunk, amely alkalmas lehet élményt kínálni, amely által a fiatalok kicsiben átélhetik a menekültek és a hozzájuk hasonlóan nehéz társadalmi helyzetben lévő csoportok helyzetét. Így született meg az AMŐBIA társasjáték, amelyet cserkész és nem cserkész kisközösségeknek is ajánlunk. A cserkészcsapatok és vezetőképzések számára ingyenes példány(oka)t biztosítunk igény szerint. A játékról cserkészeink  a példaul.hu módszertani felületünkön és az Amőbia társasjáték Facebook-oldalon tájékozódhatnak.

 

TANULMÁNY AZ ÖNKÉNTESSÉGRŐL

Készítettünk egy tanulmányt az önkéntességről, amely szintén a szemléletformálás része, de a projekten túlmutató módon.

Az önkéntesség témakörében folytatott kutatások, tanulmányok tudományos igényű vizsgálata, eredmények közzététele hosszú távon előmozdítja az önkéntes tevékenységek pozitív megítélést és terjedését társadalmunkban. Ezért készült az „Önkéntesség társadalmi szerepe” c. tanulmány, amelynek elkészítése során az alábbi szempontokat vették figyelembe: a könyv, amelyben megjelent, a cserkészmozgalom történetét és társadalomtudományi hátterét hivatott bemutatni, benne történelmi, szociológiai és pedagógiai jellegű írásokkal. A kötet hiánypótló, hiszen ilyen megközelítéssel még nem született a témában kiadvány. Az önkéntesség társadalmi szerepe c. fejezet pedig egy átfogó képet ad az olvasónak az önkéntesség lényegéről, a társadalom és a fiatalok körében betöltött szerepéről, a különböző önkéntes tevékenységekről, illetve azok hatásáról az Y, Z és X generációkra.


 

4. Nemzetközi kapcsolódások, találkozók

A projekt 9 cserkészszövetség összefogásában valósult meg, ami egy különleges, talán történelmi esemény is volt. A munkát a WOSM Európai Régiójának csapata fogta össze, hiszen az UNICEF a támogatási szerződést a régióval kötötte. Már az előmunkálatokat is egy nemzetközi találkozó segítségével készítették el, majd a projekt folyamán minden negyedévben összehívták a résztvevő országok munkatársait személyes, vagy online módon. Ezek az alkalmak lehetőséget adtak arra, hogy az országok megosszák egymással a projekttel kapcsolatos tapasztalataikat, így egymástól is tanulhattunk. Másrészt pedig a felmerülő kérdéseinkre kaphattunk válaszokat.

 

Q1 meeting: 2022.04.29-05.02., Varsó 

  • Ez volt az első személyes találkozó, ahol a UAct projekt minden résztvevő országa  1-2 fővel képviseltette magát.
  • A WOSM Európai Régiójának képviselői bemutatták a projekt kereteit, céljait, indikátorait, a résztvevők közösen felvázolták a projekt során potenciálisan megvalósitható tevékenységeket és az egyes országok képviselői elkezdték a saját projekttervük felvazolását.
  • Az informatív képzések közben volt lehetőség az ismerkedésre, a csapatépítésre is.

 

Q2 meeting: 2022.09.20-23., Budapest

  • A 2. negyedéves találkozón is ez elsőhőz hasonlóan képviseltették magukat a tagországok. A projektvezetők facilitálásával visszatekintettünk az elmúlt időszakra, megosztottuk egymással a tapasztalatokat, sikereket, nehézségeket, tanácsokat adtunk egymásnak.
  • Pénzügyi, kommunikációs képzéseken informálódtunk és az újonnan szerzett tudás és a korábbi tervek alapján országonként megterveztük az előttünk álló időszak tevékenységeit.
  • Mivel mi voltunk a fogadóország, így az előkészületekben is volt némi részünk: segítettük a közösségépítő program megtervezését, illetve a "terepszemlét" mi szerveztük meg (a Taléta gyermekeinek tartottunk külföldi barátainkkal együtt játékos foglakozást és kiosztottuk nekik az iskolakezdő csomagokat, illetve a Gyáli úti szállón mutattuk be a Cserkész Kuckó tevékenységét).

 

Q3 meeting: 2022.12.06-09., Bukarest

  • A 3. negyedéves találkozón ismét reflektáltunk az addigi tapasztalatainkra, melyeket az úgynevezett "NSO Market Place"-en osztottunk meg egymással - itt jó praktikákat tanulhattunk a többi országtól és dicsekedtünk a saját sikereinkkel.
  • Továbbá sor került a költségvetéssel és a projekt hirdetésével, illetve partnerek megkeresésével kapcsolatos tudnivalók megosztására is.
  • A projekt utáni folytatás kérdéseiről is beszéltünk. 

 

Q4 meeting: 2023.03.08-10. online - a projekt alatt tanultak összefoglalása, a szervezet fejlődése a projektnek köszönhetően, reziliencia és növekedés elméletben, jövő tervezés

 

Peace Education Training - 2023.03.21-26., Riga 

Erre az 5 napos képzésre egy UAct-es és egy azon kívüli, a témában érintett résztvevőt küldhettünk, illetve a szervezők között is képviseltette magát az MCSSZ. A programban a következő 6 területet körüljárva foglalkoztunk a békére nevelés gyakorlati lehetőségeivel és a cserkészmódszerbe való beépíthetőségével: Diversity & Inclusion, Dialogue, Human Rights, Safe from Harm, Advocacy, Humanitarian Action. A programon 16 különböző ország cserkészei vettek részt, így remek lehetőség volt a kapcsolatépítésre is. A képzés célja volt, hogy a tanultakat hazatérve mindenki a saját szövetségében kamatoztassa valamilyen formában. 


 

WeAct Fórum: 2023.06.9-13. Krakkó

44 országból több mint 150 résztvevő gyűlt össze a UAct program zárókonferenciájára. A krakkói WeAct Forumworkshopjaiban a programban résztvevő országok mutatták be az ukrajnai menekült gyerekek segítésében vállalt szerepüket, illetve a világ más részéről érkező szövetségek is meséltek a humanitárius munkában szerzett tapasztalataikról. A szakmai gondolkodásnál is fontosabb volt azonban, hogy a résztvevők érezhették a nemzetközi cserkészet egymást támogató erejét és kézzelfoghatóvá vált, hogy bár más körülmények között és más kultúránkban dolgozunk, összeköt minket a fogadalmunk, mely a világ jobbá tételére hív.

Az MCSSZ részéről a Cserkész Kuckó történetén keresztül meséltük el a tevékenységünket. Nagy sikert aratott és széleskörű érdeklődést váltott ki a Barátságfüzet és az Amőbia társasjáték, melyek felkerültek a projekt eredményeit összefoglaló UAct 360 honlapra is.

 


 

5. A projekt eredményei számokban

 

Bevont cserkész önkéntesek száma: 337 fő

Egynél többször önkénteskedő cserkészek száma: 22 fő

Az önkéntesek által képviselt csapatok száma: 74 csapat

Bevont nem cserkész önkéntesek száma: 21 fő

Csapatként szolgálatot vállaló csapatok száma: 11 csapat

 

Régió által mért indikátorok összesítése a nemzetközi összefogás eredményeiről (2023.06.19.)

  • összes menekült száma, akit a projekt során segítettünk: 1.144.136
  • menekült gyerekek száma (fiúk, lányok, felnőttek külön):  527.412
  • kommunikációs számok (elért emberek, reakciók száma): 4.149.188
  • bevont cserkészek száma: 34.617


 

6. Kommunikáció

A projektről szóló kommunikáció külső és belső célcsoportok felé számos csatornán zajlott a projekt folyamán. 

A Magyar Cserkészszövetség hivatalos oldalán, a cserkesz.hu oldalon a Projektjeink cím alatt a projektról található egy összefoglaló írás, mely bárki számára könnyen elérhető. A cserkészeknek szóló ECSET hírlevélben heti rendszerességgel jelentek meg a projektről szóló hírek és felhívások. Az “Ukrán krízis - cserkész segítők” Facebook csoportban is gyakran mentek ki felhívások egy-egy önkénteskedési lehetőséggel kapcsolatban.

A Facebookon elsősoran a Cserkész Kuckó oldalon zajlott a kommunikáció, többnyire ukrán és magyar nyelven. Időnként a cserkészek számára fontosabb híreket a Magyar Cserkészszövetség oldalán is tovább osztottuk. A nemzetközi együttműködés egyik megnyilvánulása volt, hogy a Scouting in Europe Facebook oldal kétszer is osztott meg bejegyzést a tevékenységünkről. 

A közösségi médiában ezen kívül még az Instagram-on zajlott jelentősebb kommunikáció. Nem volt külön Instagram oldala a projektnek, az MCSSZ hivatalos fiókján (hungarian_scouts) folyt heti szinten a kommunikáció, leginkább “story” formájában.

A Cserkész Kuckó kapcsán egy sajtóközlemény kiadása történt meg a kezdeti fázisban. 

A Cserkész magazinokon megjelent egy páros interjú a projekt kapcsán a projektkoordinátorral és az országos vezetőtiszttel. 

A “Nemcsak rólunk szól!” estet élő Facebook közvetítéssel lehetett nézni. Emellett több médiumban is írtak erről az eseményről: hirado.hu; Magyar Nemzet; Mandiner; Magyar Hírlap

A WeAct konferenciáról a Magyar Nemzet írt riportot. 

A Béke Koriról készítettünk egy rövid videót, mely a szövetség youtube csatornáján jelent meg. 

Televíziós szereplések is voltak a projekt folyamán: a Cserkész Kuckóban lévő foglalkozásokkal kapcsolatban az ATV reggeli műsorban Berecz Lilla projektkoordinátor szerepelt, egy másik alkalommal a Duna TV készített rövid videó riportot (Ez már sajnos nem elérhető.). 

Az Amőbia kapcsán készült egy interjú a 777.hu oldalon a játék készítőivel. A projekt zárása kapcsán pedig egy összefoglaló videó készült, amelyet a Magyar Cserkészszövetség Facebook oldalán is megosztottunk.


 

 

_________________________________________________________

 

 

 

Kommunikációs platformok

Ukrán Krízis - Cserkész önkéntesek facebook csoport >> https://www.facebook.com/groups/710122177025560

Cserkész Kuckó facebook oldal >> https://www.facebook.com/profile.php?id=100085419640972

Magyar Cserkészszövetség facebook oldala >> https://www.facebook.com/MCSSZ

Magyar Cserkészszövetség Instagram oldala >> https://instagram.com/hungarian_scouts?igshid=YmMyMTA2M2Y=

Cserkész segítők - Ukrajna levelezőlista >> Ha szeretnétek felkerülni, jelezzétek a berecz.lilla@mcssz.hu email címen!

 

 

Projekt megvalósítói