A vezetőképzés célja, hogy olyan vezetőket képezzen, akik képesek a cserkészet nevelési programjának megvalósítására.
Vezetőképzésünk több szinten valósul meg.
Őrsvezetőképzés
Az őrsvezetőképzés legfontosabb célkitűzése az a szemléletváltás, amit az őrsvezetőjelölt személyiségének fejlesztése során el kívánunk érni: vezetettből vezetővé válni. Emellett célunk, hogy jelöltjeink a képzési alkalmak során nyújtott folyamatos lelki és szellemi fejlődés lehetőségeit megragadva formálódjanak, és egyre inkább elköteleződjenek a cserkészmozgalom és annak elvei, értékei iránt. Ezt kiegészítendő kapnak vezetési ismereteket és olyan cserkésztudásbeli képzést, melyek a cserkészvezetőnél hangsúlyosabban elvárhatók (például elsősegély-nyújtási ismeretek, tájékozódás és térképhasználat, alaki ismeretek). A vezetőképzés egyéb szintjeihez képest kiemelt fontosságú az őrsvezetőképzésben a cserkészet alapvető közösségi formációjának, az őrsnek, mint egységnek a megismerése, és minden hozzá kötődő vezetői tudás megszerzése.

Segédtisztképzés
A képzés cserkészsegédtiszti képesítést ad. A képzés célja a jelöltek felnőtt vezetővé válásának a támogatása. A képzésen belül hangsúlyos a rajvezetéshez, ill. korosztályi neveléshez szükséges ismeretek áttekintése (bár a tematikában megjelenő képzések arányainak tervezésénél a jelentkezők igényeit is figyelembe veszik).
Cserkésztisztképzés
A képzés két szakirányt tartalmaz. A csapatparancsnoki szakirányon belül gyakorló cspk-kat vagy a cspk-pozícióra készülő vezetőket várnak; tiszti szakirány csapat feletti, szervezeti feladatok ellátására készít fel. Mindkét szakirányon belül hangsúlyosak a szervezeti stratégia (és kialakításának) kérdései, az utódlás, a hosszú távú folyamatok koordinálása, ill. a változások kezelése és vezetése.
Kiképzők képzése, támogatása
A KKK (vagyis a kiképzőképzők köre) a VK-törzsek felkészülését, fejlődését, továbbképződését segíti. A KKK-sok 7 hétvégényi képzésen vesznek részt, amelyen belül nagy hangsúly van az önismeret fejlesztésén, ezen kívül pedig facilitációs, csoportos fejlesztő, ill. coaching-technikákat, eszközöket tanulnak. A VK-törzsek számára közösségépítő, szervezetfejlesztő, mentoráló, értékelő alkalmakban adnak segítséget, amely az altpk-val vagy a képzésvezetővel való egyéni egyeztetés után, az adott VK-törzs igényeire szabva valósul meg.
A HAB (vagyis a Hárshegyi Akkreditáció) az ŐVK-parancsnokok személyes fejlődését segíti. A folyamatban az elsőéves ővk-altpk-k, képzésvezetők vesznek részt. A cél a saját működő képzési rendszerük (újra)átgondolása, a nevelési eszközök tudatosítása. Ehhez a folyamat során két mentor ad segítséget, majd a folyamat zárásaként az altpk létrehozza a saját akkreditációs dokumentumát, amit az akkreditációs bizottság (és a többi résztvevő altpk) előtt is bemutat és megvitat, ezzel is a képzés rendszerének a tudatosítását ill. a tudásmegosztást szolgálva.
Itt folynak az országban vezetőképzéseink

ŐVK, KCSŐVK:
- I-X. kerület:
ŐVK altáborok: PUF, EGOM, Eger, Falka, Omega,
KCSŐVK
18+-os ŐVK - II. kerület: ŐVK
- III. kerület: Berek ŐVK
- IV. kerület: KÖDVK
- V. kerület: Bogáncs ŐVK
- VI. kerület: ŐVK
- VIII. kerület: BŐK
- IX. kerület: Grund ŐVK
STVK:
- I-X. kerület: STVK
- V-VIII-IX. kerület: Keleti STVK
- VI. kerület: GÍM STVK
Tiszti képzések:
- CSPKVK
- CSTVK
Kiképzői felkészülés támogatói:
- KKK
- Az ŐVK-kat a HAB akkreditáció segíti.