Hírek

Morzsa

Önkéntesmentor-képzés – módszertani délutánok

Az önkéntes csapatmentorok módszertani eszköztárának bővítésére a képzésükön felüli, fakultatív alkalmakat is szervezünk, amelyeken különböző, a csapatok fejlesztésére alkalmas gyakorlatokról és játékokról szerezhetnek sajátélményt a résztvevők. Erre legelőször február 12-én került sor. Akkor még volt lehetőségünk személyes találkozóra. Majd a vírushelyzet miatt az áprilisi délutánt már online rendeztük meg. Mindkét alkalommal elsősorban kommunikációs tréningek megtartásához adtunk módszertani segítséget. Februárban többek között az egy illetve kétirányú kommunikáció megtapasztalására szolgáló

Önkéntesmentor-képzés – Januári online képzési alkalom

Az önkéntesmentor-képzés ötlete alapvetően azért született, hogy az itt tudást magukba szívó cserkészek részben vagy egészben átvegyék a jelenleg működő csapatmentor-hálózat helyét. A képzés harmadik alkalmát is egyhétvégés, személyes alkalomként képzeltük el, de végül kénytelenek voltunk az online megoldást megvalósítani. A képzés anyagot igyekeztünk olyan formán összeállítani, hogy a benne résztvevők minél kevésbé éljék meg hátránynak az online jelenlétet. Ugyan a személyes, többnapos alkalmat nem tudtuk pótolni, de a körülményekhez alkalmazkodva, sikerült a lehető legtöbbet kihozni belőle

Össze-SzöVŐ – Sikeresen lezárult a 2020/2021-es cserkészév őrsi vetélkedője

Sajnos az idei évben is online kellett megtartanunk a vetélkedőt a kitartó járványhelyzet miatt. Bár kicsit kevesebben mint tavaly, de idén is szép számmal jelentkeztek őrsök a megmérettetésre. Összesen 55 őrs nevezett: 12 kiscserkész, 30 cserkész, és 12 kósza, felfedező korosztályú. A Kárpát-medencei szövetségeken kívül az idei évben kiemelkedően sok őrs jelentkezett a Külföldi Magyar Cserkészszövetségből, többek között, Angliából, Németországból és Amerikából is. A járvány rányomta ugyan a bélyegét a Szövőre, viszont idén megújult feladatokkal, és már keretmesébe foglalva jelentek meg a

Lezárult az Imre herceg terv – Közelebb egymáshoz projekt

A május végén záruló „Imre herceg terv – közelebb egymáshoz” című projektben az MCSSZ két fő célt tűzött ki maga elé: egyrészt a cserkész mozgalom működését támogatandó a közösségi nevelés minőségi továbbfejlesztését, másrészt ennek az értéknek a széleskörű elterjesztését. A projektidőszak alatt 2017. októbere és 2021. májusa között elértünk több mint 9600, 25 év alatti, Budapesten és Pest megyén kívül élő fiatalt, létrejött a projekthez kapcsolódóan 14 új kisközösség (csapat), elkészült 3 új képzési módszertan, működött a mentorhálózat, hogy az összesen több mint 200 megszervezett programot

Országos Elnökség tájékoztatása a koronavírus témájában XXIII.

Kedves Cserkésztestvérek! A nyári táborokra készülődve két fontos témában szeretnénk hozzátok fordulni. Ezek közül egyik a felnőtt személyek (18+ év) cserkésztábori részvételének kérdése, másik pedig az EÜ szakág tanácsai a táborszervezés kapcsán. Ahogy múlt heti levelünkben is olvashattátok, minden 18+-os személynek, aki cserkésztábor területére érkezik, érvényes védettségi igazolvánnyal kell rendelkeznie. Ezt a táborparancsnok felelőssége ellenőrizni. Javasoljuk, hogy ezt tételesen, a táborba szálláskor vagy az adott személy táborba érkezésekor tegye meg – pusztán az a tény, hogy az adott

Országos Elnökség tájékoztatása a koronavírus témájában XXII.

Kedves Cserkésztestvérek! Ahogy a múlt heti levelünkben már jeleztük, mindannyiótokat bátorítunk arra, hogy a járványügyi előírások és Szövetségünk saját szabályzatainak betartásával munkálkodjatok a nyári táborok előkészítésén. A táborozási szezon közeledtével vélhetőleg további részletszabályok fognak napvilágot látni. Ezek közül most az Országos Tisztifőorvos azon állásfoglalását emelnénk ki (a teljes dokumentum itt elérhető), melyben jelzi, hogy 18 évesnél idősebb személyek csak érvényes védettségi igazolvány birtokában léphetnek a táborok területére. Értelemszerűen ez a szabályozás

Országos Elnökség tájékoztatása a koronavírus témájában XXI.

Kedves Cserkésztestvérek! (Az ECSET-hírlevél pillanatnyi hibája miatt most itt küldjük a tájékoztatást, reméljük mihamarabb visszatérhetünk a megszokott hírleveles formához.) A korlátozások fokozatos feloldásával két héttel ezelőtt újraindíthattuk az őrsgyűléseket és az őrsi kirándulásokat. Mindeközben gyorsan közeledik a nyári táborok időszaka, ezért ismét egyre többen fordultok hozzánk tisztázó kérdésekkel – köszönjük, hogy így tesztek, köszönjük a bizalmatokat és eddigi türelmeteket is! Május 13-án a kormányszóvivő bejelentette, hogy a kormány döntött arról: június 1-től megtarthatók

Magyar Cserkészszövetségek Fórumának tavaszi közgyűlése

A Magyar Cserkészszövetségek Fóruma (Továbbiakban: MCSSZF) hagyományainak megfelelően a tagszövetségek a májusi közgyűlésére készültek. A továbbra is fennálló koronavírus járvány miatt a májusi közgyűlés a világhálón valósult meg. Tavaly, azaz 2020 májusában tartottuk meg az első online közgyűlést, s már akkor reméltük, hogy egy év elteltével már személyesen tudunk tanácskozni. Sajnos erre még várnunk kell, de a cserkészmunka a koronavírus járvány ellenére is folytatódott. A MCSSZF fennállása óta minden évben két alkalommal tartott közgyűlést, ezt a hagyományt továbbra is megtartottuk. Az idei

A hátrányos helyzetű régiókban élő gyerekek felé tett lépést a Magyar Cserkészszövetség

Az MCSSZ több mint 13.000 fős tagságával jelenleg hazánk legnagyobb ifjúsági szervezete, amely közel 3.000 önkéntes vezetővel végez heti szinten önkéntes munkát „egy jobb világért”. Az ifjúságnevelő tevékenység támogatására indította a szövetség 2017. október 1-jén az EFOP-1.3.6-17-2017-00001 azonosítószámú projektet, amely most, 2021. május 31-én zárul. Ezalatt az időszak alatt több mint 20 ezer fiatalt szólított meg az MCSSZ a projekt keretei között.

Országos Elnökség tájékoztatása a koronavírus témájában XX.

Kedves Cserkésztestvérek! A járványhelyzet csillapodásával, valamint az oltási program előrehaladtával napi rendszerességgel jelennek meg az újabb részletszabályokat, módosításokat tartalmazó kormányrendeletek. Ezek iránymutatást adnak a jogalkotó szándékáról a fiataloktól - azaz vezetettjeink zömének korosztályától - elvárt óvintézkedésekkel kapcsolatban is. Az országos elnökség áttekintette az elmúlt napok során megjelent rendeleteket, különös tekintettel a 233/2021. (V. 6.) kormányrendeletet és a 22/2021 (V. 07.) EMMI határozatot, valamint a történelmi egyházak által a fiatalok