Vezetőképzés

[VK történelem | VkKMISz | Elérhetőségünk]

A cserkészet kezdeteitől jelen vannak az idősebb korú vezetők. A nagy titok abban rejlik, hogy a gyerekek gyerekek lehetnek, és a gyerekek kortárscsoportjának nevelő és szocializáló hatásait megfelelő irányba terelik az idősebb, felkészített, és ugyanezt az életformát élő cserkészek.
 
Csak felelősséggel lehet emberpalántákhoz nyúlni. Ez a felelősség nem csak elkötelezettséget, hanem tudást is magában hordoz. A magyar cserkészet kezdeitől fogva a vezetőképzés a tudást, az önismeretet, a szolgálatot és a példaadást állította a cserkészvezetői eszménykép középpontjába. Ennek az eszményképnek a megvalósulását láthatjuk, minden szinten az adott korosztálynak megfelelően, a vezetőképzésben.
 
Kerületünk vezetőképzése az alapító, Lord Baden-Powell of Gilwell elképzelése szerinti, ú.n. Gilwell-rendszerű képzések. A Gilwell-rendszer három lépcsőből áll:
 
  • Előfeladatok, számonkérés,
  • Tábor, ahol a képzés folyik,
  • Utófeladatok, ahol a táborban tanultakról adnak számot a valós életben megmutatva, hogy képesek ellátni feladataikat.

Anyagiak
 
A kerületi vezetőképzésünket az Első Cserkészkerületért Alapítvány támogatja. Az alapítvány örömmel vesz minden felajánlást a vezetőképzés javára. 
Számlaszám: 11742087-20065355-00000000 
1% felajánlási lehetőség! Adószám: 18673034-1-13 
Köszönjük!
 
 
 
 
 
Levélben: MCsSz Budai Cserkészkerület 1022 Budapest, Bimbó út 5. 
Itt küldhetsz neki levelet: Budai Cserkészkerület vkszv



 
Vezetőképzés szintjei: Szakvezetőképzések: egyéb:
őrsvezetői vezetőképzés Kiscserkész-őrsvezető képzés más vk-k
őrsvezetői vezetőképzés 18 év felettieknek   Érdeklődő levél
segédtiszti vezetőképzés    
cserkésztiszti vezetőképzés    

 


Vezetőképzés a 

kerületekben

I. és X. cserkészkerületek ŐVK-jának a honlapja: mu.cserkesz.hu/ixovk

Vissza